Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tavasszal szolárium-barnán

A sugárzóan egészséges, napsütötte bőr divatja ma is töretlen, így nem csoda, hogy az emberi fantázia az őszi-téli napfényhiány pótlására sietett megalkotni a "műnapot", a szoláriumot. Az UV-A sugarakat kibocsátó készülék, amely az elmúlt évtizedekben még csak a szépségszalonokban hódított, mára egyre több otthonban megtalálható.

Hol vannak már a régi idők kvarclámpái, amelyektől csak remélték az akkori barnulni vágyók, hogy pótolni képesek a nyári napfényt! Bár nem vitás, némi D-vitamin-termelésre késztették a szervezetet, inkább csak égették a bőrt, semmint barnították. Kétségtelen, hogy a szoláriumok sokkal inkább közelítik az akkor még csak áhított célt: a napsütötte szín elérését. A túl gyakori "műnapozást" azonban nem ajánlják a szakemberek. Heti két alkalommal, és ekkor is maximum 20-30 percnél több időt semmiképpen ne fordítsunk rá. Az optimális az évi mindössze 30 kezelés. Ez az óvatosság annak ellenére nem árt, hogy a szolársugarakban a rákkeltő UV-B anyag jóval kevesebb, mint a napfényben. A napsugárzásban az UV-A aránya az UV-B-hez 20:80, a szolárium esetében 99:1/ Ez az oka, hogy a szoláriumhoz nem kell fényvédőt használni, mert azzal csökken a jótékony, barnító hatása. Igaz, a barnaság nem lesz olyan tartós, mint a természetes napfénytől, az UV-A sugárzás hatására ugyanis a bőrszínt adó festékszemcsék sötétednek be, ami nem tartós. Ám mielőtt bárki nekilátna a kényelmes otthoni szoláriumozásnak, pontosan derítse ki, hogy bőre milyen típusba tartozik, különben számos kellemetlenség érheti: kiszáradhat, foltossá, rugalmatlanná válhat a bőre, és az elért színárnyalat sem lesz elég mély és tartós.

Hasonlóan, mint a napozás előtt, fel kell készíteni a bőrt. Első lépésként például mossuk le a sminket, majd kenjük át a szolárium használatához ajánlott krémmel. A "napozás"után a bőrt fel kell frissíteni, majd hidratálni. Hasznos, ha vízzel permetezzük be az érintett testrészt, s ez után kenjük át bőrtápláló krémmel. A szolárkozmetikumok használata előtt érdemes kozmetikus vagy bőrgyógyász tanácsát kikérni. Szoláriumozáshoz ajánlatos műanyag védőszemüveget feltenni, s ha valaki kontaktlencsét visel az előtte feltétlenül vegye ki.

Fontos: Nem ajánlott a szolárium

- 16 éves kor alatt
- babát váró kismamáknak
- fotoaktív gyógyszereket /vízhajtó, antibiotikum/ szedésekor
- bőrgyulladás esetén
- ha a családban valakinek volt bőrrákja
- ha tíznél több, 2 milliméternél nagyobb anyajegy, szemölcs van a bőrön
- szeplősödésre hajlamos bőr esetén
- ha már a napozás során súlyosan leégett az arc vagy a testbőr

Kapcsolódó anyagok:

Érdekességek a Napról

Ha nem süt a nap, fogy a csokoládé


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.