Annak idején magyar beattörténelmet írt az Illés, ám a Fonográf élete már egy kicsit más volt ! Az úgynevezett country and eastern stílus ugyan nem tetszett mindig a zenekar minden tagjának, de a siker egyértelmű volt, és mondjuk ki nyugodtan, ez a népszerűség ma is tart! Kiállta az idő próbáját. Most is érződik benne az a kreatív, alkotó erő, amit kihallhatunk minden dallamvonalból, minden verssorból.
Bár a zenekar 14 éve elbúcsúzott, most egy estére újra összeállt, sőt egy szimfonikus nagyzenekarral, az Óbudai Danubiával megtámogatva, ami remekül szólt! (Csak sajnálni tudom, hogy a fellépést nem követi új lemez vagy koncertkörút, ... persze megértem! Én se lettem fiatalabb!)
Sokak fiatalsága összefonódik ezzel az igényes muzsikával. Nem véletlen, hogy az egész aréna megtelt, és önfeledten énekelt! És nemcsak az ötvenes, hatvanas, hetvenes évüket taposók, hanem a mögöttem ülő 17-18 évesek is. Igaz, ma már nem öngyújtóval integettünk a sötét nézőtéren, hanem okostelefonnal...
Nemcsak az előző búcsúkoncert jutott eszembe, hanem például a hetvenes évek végéről egy remek augusztusi, szabadtéri, balatonboglári fellépés is.
Ott aztán igazán autentikus volt a Földvár felé félúton... Az ember ilyenkor a saját életét is végiggondolja, mi történt azóta, és azt kell mondanom, hogy részemről köszönöm szépen, nagyszerű volt - eddig... A Fonográf muzsikájával pedig még gazdagabb lett...
A koncert tehát remek volt a maga szokásos igényességével! A Danubián kívül ki kell emelnem a díszletet, a vetített képeket. Stílusában, gondolatiságában vetekedett a nyári berlini U2-koncert látványvilágával. Nagyszerűen dolgozott a színpadon a két operatőr. Egyedül a hangosztály nem volt mindig a helyzet magaslatán. No, de ilyen remek zenekart a közönség kiénekel a fütyülésből.
Innen, a távolból írom: köszönöm!
