Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Te is nézel pornót? Ne tedd!

Az internetről és a televízióból csak úgy ömlik a pornográfia. Egyesek egyszerűen csak nevetségesek, mások azonban valóban mérgezőek. Francia kutatók felméréseik alapján összeállítottak egymagyarázatokkal kiegészített tanulmányt- megdöbbentő eredmények születtek.

 A pornográfia egyik előnye az, hogy megtanít bennünket az anatómiai különbségekre a nemek között. Megtudhatjuk, hogyan működik a másik nem, s hogy a miénk normális-e.

A szakértők azt állítják, hogy ez a nézet téves! A filmek férfi szereplőit péniszük mérete alapján választják ki, mely természetesen lényegesen nagyobb az átlagosnál, hiszen ez által válik lenyűgözővé a nézők számára. Másrészt a filmekben szereplő nők nemi szervei körüli epilálás azt sugallja, hogy a normális nőknek ilyennek kell lenniük. Mindkét nembeli nézőben - összehasonlítva magukat a filmbeli szereplőkkel - súlyos szorongások alakulhatnak ki, mely károsan hat szexuális életükre.

A pornográf filmek nézői megértőbbek lesznek partnereikkel.

Két amerikai szakértő többéves közvélemény kutatása alapján összeállított, "Szexuális intelligencia" című tanulmányukban egyértelműen megállapítják, hogy azok, akik rendszeresen néznek pornográf filmeket, sokkal negatívabban viszonyulnak partnerükhöz. A filmbeli jeleneteket vizionálják párkapcsolatukban, amely a valóságban természetesen nem következik be, így egyre elégedetlenebbek, és agresszívebbek lesznek partnerükkel.

A pornográfia fogyasztói sokkal elégedettebbek szexuális életükkel.

Francia kutatók több hónapon keresztül megfigyeltek két csoportot. Az egyik csoportban lévő pároknak hetente egy órát vetíttetek pornográf filmeket. Egyértelműen úgy nyilatkoztak a kísérlet végén, hogy rossz hatással volt a korábban harmonikus szexuális kapcsolatukra.

A pornográf filmek nem okozhatnak függőséget!

A kutatások kimutatták, hogy 6-9 százaléka azoknak, akik pornográf filmeket néznek olyan függőségbe kerül, hogy nem tudja korlátozni "fogyasztását", sőt egyre hosszabb időt tölt a képernyő előtt, lassan szinte az őrületbe kergetve saját magát.

Sokan azt állítják, hogy a pornográfia fokozza a nemi vágyat.

A valóságban sok nő panaszkodik arról, hogy párjuk, aki rendszeresen néz pornó filmet, egyre kevésbé érdeklődik iránta. Egy felmérés szerint 68 százaléka a azoknak a pároknak, akiknél az egyik fél rendszeresen néz pornográf filmeket, vagy képeket egyre lazul a szexuális kapcsolatuk. Elvesztik egymás iránti érdeklődésüket, s hónapok, vagy akár évek óta nincs szexuális kapcsolatuk.

Fontos, hogy a fiatalok nézzenek pornográf filmeket, hogy tájékozottabbak legyenek.

A legveszélyesebb nézetnek tartják a szakértők ezt az álláspontot. Nem csupán azért, mert téves képeket ad a fiataloknak a szexualitásról, a nő-férfi kapcsolatról, a vágyról és az örömszerzésről, hanem azért is mert a saját szexuális tapasztalatokkal nem rendelkező "szűz" lelket és szellemet töri meg. Lerombolja az illúziót és a fantáziát, és a pornográf filmek kockái helyettesítik a személyes tapasztalatok alapján kialakuló szerelmi élmények képeit.

A pornográf filmekből megtanulhatjuk, hogyan szerezzünk örömet a nőknek.

Bármily jó szándékú is ez a nézet, nem felel meg a valóságnak. A filmek szereplői ugyanis a forgatás alatt nem jutnak el az orgazmusig, s gyönyört sem érnek el. Játékuk tökéletes - ám szimuláció. Ráadásul, amit a képek sugallnak, az inkább a férfiasság fantasztikuma, mint a nők öröme.

Egy férfinak, aki jó szerető akar lenni, olyan hosszan kell kitartania, mint a filmbeli szereplőnek.

Ilyen nevetséges dolgot rég hallottam, ugyanis a valóságban a filmeket sok jelenetből vágják össze olyan hosszúra, hogy azt az illúziót keltsék, az igazi férfi fáradhatatlan.

Sokan úgy gondolják, hogy a nők ugyanúgy szeretik nézni a pornó filmeket, mint a férfiak, csak ők ezt inkább eltitkolják.

Valójában a nők kevésbé fogékonyak a pornó képekre. A női léleknek sokkal kevésbé fontos a látvány, mint a férfiaknak. Ráadásul a pornó filmekben a nők általában sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a férfiak, s ez a női nézők számára kifejezetten taszító.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.