Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tedd feledhetetlenné a húsvéti hétvégét - nyuszisimogatással

Húsvéti nyuszisimogató várja a családokat a Savoya Parkban április 2-től 15-ig. A bevásárlóközpontban kézműveskedni is lehet április 5-én és 6-án délután. A rendezvény ingyenes.

Minden kisgyerek szeretné, ha egy selymes bundájú nyuszikölyköt kapna Húsvétra. A szülők azonban nem szívesen vesznek élő állatot, mert néhány nap múlva megunja a gyerek, és az állat teherré válik. A felnőttek és csemetéik is elégedettek lehetnek, ha április első két hetében ellátogatnak a Savoya Parkba, ahol 16 nyuszi várja őket. Lesz köztük fehér, tarka, fekete, sőt, még kölyöknyuszi is érkezik. A tapsifüleseket ugyan nem lehet hazavinni, viszont szabad őket simogatni, dédelgetni. Az állatok a bevásárlóközpont közlekedő folyosóján kapnak helyet egy 14 négyzetméteres, körbekerített részen. A szülőknek érdemes fényképezőgépet is vinni, hogy megörökítsék a nyuszisimogatást. Hétköznap 12 órától 18.30-ig várják az állatok a gyerekeket, hétvégén pedig 10.30-tól 17.30-ig.

Április első hetében, csütörtökön és pénteken délután kézműveskedésre is lesz lehetőségük a gyerekeknek. A folyosón elhelyezett asztaloknál mindenféle húsvéti dísztárgyat lehet készíteni, például mosolygós bárányokat papírból és fakanálból, vagy a szivárvány színeiben pompázó papírvirágokat. Különleges húsvéti tojást is barkácsolhatnak a látogatók színes gombokból, és papírból tojástartót is készíthetnek hozzá. A kézműves foglalkozásokon szakemberek segítik az alkotó munkát. Mindenkit arra bátorítanak, hogy próbálják meg valamelyik vidám, színes tárgyat elkészíteni, hiszen nem kell hozzá különösebb kézügyesség, csak egy kis kitartás és vállalkozó kedv. Az elkészült remekmű még sokáig emlékeztet a vidám húsvéti ünnepekre.

További információ:
http://savoyapark.hu/

www.facebook.com/savoyapark


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.