Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tintanyúl turbóra kapcsolva

Nagy az izgalom Farkasházi Réka és a Tintanyúl háza táján, hiszen a zenekar 10. születésnapjára elkészült a Bumm, Bumm, Bumm! című új zenei anyag, amely követve a hagyományokat, igényes irodalmi szövegekkel és a lehető legmagasabb művészi fokon megírt dalokkal köszönti a régi és az új kedvelőket. A kerek évforduló alkalmat ad egy kis összegzésre.  Születés, szerelem, emberség, elfogadás, ünneplés. Gondolatébresztő témák, melyeknek nem titkolt célja, hogy ne csak passzív hallgatókra találjanak a dalok, hanem valódi befogadókra.

 

 

- Éppen tíz éve énekelek gyerekeknek, azóta koncertezem a zenekarommal - meséli Farkasházi Réka.

- Színésznőként, drámapedagógusként és persze édesanyaként is fontos feladatomnak érzem, hogy az igényes szövegek és zenei világ által egy érzékeny lelkű, nyitott, értő közönséget neveljünk ki.

Kép: sajtóanyag

Zenésztársaim, akik egytől-egyig az ország legnagyszerűbb zenészei közé tartoznak, aprólékos munkával alakítják ki a dalok anyagát, a mostani albumot is óriási odafigyeléssel, hosszú hetek, hónapok precíz munkájával álmodtuk meg, és nagyon boldog vagyok a végeredménytől. Az elmúlt években két alkalommal jelölték Fonogram-díjra a lemezünket, hatalmas öröm lenne, ha ezzel az albummal sikerülne megnyernünk. -

Rékáék 4. lemeze igazi zenei kavalkádot, irodalmi csemegét ígér. Minden alkotó helyet kap rajta, aki végigkísérte a csapatot az elmúlt évtizedben. Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, Finy Petra, Dolák-Saly Róbert versei mellett a Tintanyulak névadója Csukás István is tollat ragadott, hogy részese legyen a jubileumi albumnak. Ő maga írta meg a Tintanyúl-indulót, ami a készülő zenei anyag egyik legjobban várt dala. Csak úgy mint a Breki Regi című nóta, amelyben Geszti Péter is közreműködik, mint a békalány léha férje. Fagyileves, Sárkánybál, Bulibajnok, Aki bújt, bújt – csak néhány cím kedvcsinálóként, amelyeket egészen biztosan nagyon sokszor fog hallani a közönség a koncerteken.

Kép: sajtóanyag

- Örömmel készülök az év végére, sok koncertünk is lesz még, és természetesen nagyon szeretem a decembert, az adventet, a karácsonyt, hogy együtt legyünk a családdal, ünnepeljünk. De kivételesen azért titokban már a jövő év elejére is gondolok. A 2017-es év első nagy durranása mindjárt egy lemezbemutató koncert is lesz, a MOM Kulturális Központ színpadán, ezzel indítjuk a Bumm, Bumm, Bumm! turnét. Február 5-én délelőtt minden Tintanyúl-rajongónak ott a helye, óriási bulit csapunk, sztárvendégekkel, meglepetésekkel. Nekem már kabalám is van hozzá, ugyanis a Freshka Design formába álmodta a mi kabalánkat, így lett egy kézműves cukiságunk, a kék-zöld Tintanyúl-figura, amelyet az Anyakanyar oldalán keresztül már meg is lehet rendelni, hogy ne csak nekünk hozzon szerencsét! – árulja el Réka.

Az új lemezhez kapcsolódó lemezbemutató turnésorozat előadásain egy hatalmas születésnapi bálba csöppenünk. A minden alkalommal élőben megszólaló zenekar (Csiszár Ferenc, Delov Jávor, Kálmán Tamás, Studniczky László) valódi bulihangulatot teremt.

Újabb rockerbaba
Nagy Feró unokája után megszületett a hazai rockvilág újabb csemetéje, Takács Csaba rocknagykövet első fiú gyermeke, az ifjú Takács Csaba. Megmutatjuk!

A szavakat jelző mozdulatok, pillanatok alatt megtanulható koreográfiává varázsolódnak, megteremtve az önfeledt, közös táncolás örömét. A kortárs írók szövegei által a koncert látogatói nem pusztán szórakoznak. A gyerekek a zene segítségével nagyon hamar új versekkel lesznek gazdagabbak, szókincsük bővül. Farkasházi Réka színésznőként varázsolja a gyerekeket a mesevilágba és drámapedagógusként vezeti őket végig a zenés kalandon. Néha meg-megállva, elgondolkodva az élet nagy kérdésein. Mindezt a lehető legegyszerűbb eszközökkel megoldva. Az új album alkotásakor is fontos szempont maradt, hogy az egész család jól szórakozzon, közös élményként élje át a zenés utazást.

 

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.