Az 1956-os forradalommal és szabadságharccal Magyarország világtörténelmet írt, amihez arra volt szükség, hogy a nemzet egységesen lépjen fel az országra kényszerített elnyomó, diktatórikus és hazug rendszer ellen. Ekkor csak az számított, hogy kik fogtak össze és mit tettek az elnyomás ellen. Szentandrássy István roma származású, Kossuth-díjas festőművész expresszív, drámai hangvételű kompozícióinak bélyegre vitelével 1956 cigány hőseire emlékezünk, tisztelgünk tetteik és emlékük előtt.
Cziffra György (1921–1994) zongoraművész, az egyik legismertebb magyar előadóművész, akit minden diktatúra üldözött, és akinek zongorajátéka is az ellenállás szimbólumává vált. 1956-ban emigrált, és később is sokat tett a fiatal zenészek és képzőművészek támogatásáért.
Csányi Sándor (1929–1959) segédmunkás, szabadságharcos, aki 1956. november 4-én szabadult ki a börtönből, azonnal csatlakozott a Thököly úti fegyveres csoporthoz és szembeszállt a szovjet túlerővel, halálra ítéltek, majd kivégeztek.
Dandos Gyula (1938–1957) diák, szabadságharcos, aki 1956-ban a nyíregyházi Forradalmi Diáktanács vezetője volt, a forradalom leverése után letartóztattak, súlyosan bántalmaztak, végül több szökési kísérlet után 1957 februárjában határőrök lőtték le Szentgotthárdnál.
Dilinkó Gábor „Bizsu” (1929–2014) szabadságharcos, naiv festőművész, aki a Kisfaludy utca, a Corvin-köz és a Práter utca harcaiban vett részt, megsebesült, hét év börtönt kapott.
Fátyol István (1934–2004) világosító/villanyszerelő, szabadságharcos, aki az egyik terézvárosi csoport vezetője volt, majd a Péterfy Sándor utcai kórházban szervezte az ellenállást, hat év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek.
Hrozova Erzsébet „Pötyi” (1938–2013) fonó, ápoló, szabadságharcos, aki férjével a budapesti Víg utcai fegyveres csoporthoz csatlakozott – ellátta a sebesülteket, ha kellett, fegyvert is fogott. Később letartóztatták, nagyon súlyosan bántalmazták, első fokon halálra ítélték, majd életfogytiglani büntetést kapott, 1970-ben szabadult.
Kolompár Mátyás (1924–1957), aki Kiskunmajsán vett részt a forradalmi eseményekben, elfogták, először tizenkét év börtönre, majd halálra ítélték. 1957. októberében végezték ki Kecskeméten, hat gyermek maradt utána.
Kóté Sörös József (1927–1959) vándoriparos, szabadságharcos, harcolt a november 4-i szovjet invázió napján is. Megsebesült, Ausztriába szökött, de az amnesztia ígéretével hazatért. Elítélték, harminckét évesen, 1959 februárjában végezték ki – három gyerek maradt utána.
Strausz Károly „Cigány Karesz” (1928–1986), aki a soroksári szabadságharcosokhoz csatlakozott, külön osztagot szervezett, és aki egy maroknyi emberrel egészen november 11-éig kitartott. A budapesti ellenállók közül utolsóként tette le a fegyvert. Halálra, majd másodfokon életfogytig tartó börtönre ítélték. 15 év után, 1974. júniusában szabadult.
Szabó Ilona „Kócos” (1939?–1956) szabadságharcos, aki a visszaemlékezések szerint mindössze 17 éves és negyedik hónapos terhes volt, amikor barátaival belekeveredett a forradalmi eseményekbe. Jegyespárjával, Dilinkó Gáborral fegyveresen harcolt a Corvin közben. 1956. október 28-án a Práter utca végén minden bizonnyal államvédelmisek lőtték le. Holttestét egy szemetesládába dobták.
Tisztelegjünk emlékük előtt!
