Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Több bűnügy, több néző

Akár a hírek több mint felét is kitették a bűnügyi beszámolók a kereskedelmi televíziókban – állapítja meg az NMHH legfrissebb tanulmánya, amely szerint az a tévé nyeri a nézettségi versenyt, ahol a legtöbb a bűnügyi hír.

Kép: Pixabay

A testület hatósági eljárást indít a szolgáltatóval szemben amiatt, hogy egyedül a TV2 haladta meg a három jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatóra vonatkozó törvényi korlátot a hírműsorok bűncselekményekkel foglalkozó bulvárhíreit illetően; az RTL Klubon ez az arány 13,8 százalék, a Class FM-en 10,1 százalék.

A hatóság összehasonlításképpen vizsgálta a közszolgálati adókat is: a 2014-es arány a Duna Tv-n 0,9 százalék, a Kossuth Rádió Déli Krónikájában 1,3 százalék, az M1 esti híradójában 2,3 százalék volt. A hatóság a törvényi rendelkezésekből kiindulva elkülönítetten kezelte a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló bűnügyi híreket az összes bűnügyi híren belül.

Utóbbiak, valamint a katasztrófák, balesetek együttes aránya ugyanis a TV2 híreinek több mint felét, 58,2 százalékot tett ki, az RTL Klubnál 38,2 százalékot (ebbe beleértendőek a politikusok, egyéb közfeladatot ellátó vagy hivatalos személyekkel kapcsolatos bűnesetek, terroresemények vagy a szociális vonatkozású visszaélések egyes fajtái, mint az uzsora- vagy a lakásmaffiaügyek is).

Tehát a legnagyobb nézettséget elérő televíziós csatorna adta közre a legtöbb bűnügyi hírt is. A bűnügyi hírekben Budapest erősen felülreprezentált: noha a magyarországi bűncselekményeknek csak 13 százaléka történik a fővárosban, mégis az elektronikus médiában kétszer olyan gyakran szerepelnek ezek a beszámolók. A gyilkossági hírek 40 százaléka pedig nem friss ügyet tárgyal, hanem olyanokat, amelyek bírósági szakaszban állnak vagy még nem sikerült a felderítésük.

Ellenálljunk-e a rablónak?
Egyre több rablás borzolja a közvélemény idegeit. Különösen a nők és idős emberek esélytelenek a fegyveres rablókkal szemben. Ugyanakkor az Őrmester Kft. szakemberi szerint azért van mit tenni.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.