Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Többet beszélnek a férfiak?

Egy dán kutatás fegyvertényt adott a hölgyek kezébe: bebizonyította, hogy a férfiak bizony sokkal többet beszélnek, mint a nők.

Az odensei Dél-dán Egyetem (Syddansk Universitet) kommunikáció szakos hallgatói és oktatói több ezer beszédhelyzetet tanulmányoztak: iskolai, munkahelyi beszélgetéseket rögzítettek, külön figyelmet szentelve a csak nőkből vagy csak férfiakból álló irodai osztályoknak.

Sőt, a kísérlet résztvevőire szerelt mikrofonokkal, melyeket hónapokon át viseltek a megfigyeltek, az otthoni, családi beszélgetéseket is feltérképezték.

Az eredmény: cserfességből 3:0 - a férfiak javára.

Először is minden beszédhelyzetben, ahol férfiak és nők is voltak a társaságban, a teremtés koronái voltak azok, akik vezették a beszélgetést. Ők kezdeményeztek, és ők határozták meg különböző jelzésekkel - pillantás, gesztusok, szünet tartása, hangsúly -, ki és mikor veheti át a szót. Abban az esetben viszont, ha éppen nő beszélt, az erősebbik nem képviselői hatásosan alkalmazták a közbevágást technikákat.

Másodszor, s talán ez viseli meg leginkább a férfi-egót, ők azok, akik hosszú monológokat tartanak. A nők inkább rövid megjegyzések erejéig jutnak szóhoz, többet kérdeznek és hallgatják a válaszokat.

Harmadszor pedig a kizárólag férfiakból vagy nőkből álló társaságokban egész más szabályok szerint folyik a csevely. Míg a hölgyek általában végighallgatják egymást és igyekeznek reagálni az elhangzottakra, a férfiakat elragadja a versenyszellem és igyekeznek csattanósabbat mondani a másiknál, lesöpörni a többieket humorral, stílussal, hangerővel.  

És a dán kutatás koránt sincs egyedül eredményével. amerikai és brit felméréseken szintén a férfiszáj bizonyult szaporábbnak, s ami a hazai helyzetet illeti, már az ELTE diskurzuselemző óráin is foglalkoznak a női cserfességről szóló sztereotípia alaptalanságáról.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.