Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Törökben voltunk mi is, igazi kalandtúra volt...

Nyaralunk, vakációzunk, utazunk, ki erre, ki arra, mi éppen a törököknél jártunk, még mielőtt az ominózus utazási iroda becsődölt. Bár az előszelét mi is éreztük, mégis emlékezetes maradt ez a nyaralás...

Most nem arról írok, mekkora cirkuszt csaptunk, amikor az indulás előtti este tudtuk meg, hogy a szállásunk mégsem a lefoglalt helyen lesz.

Arról sem, hogy a török buszok késve, és hosszas vita (utazási iroda idegenvezetői) után indultak velünk a szállodák felé. Már az sem érdekes, hogy hazafelé motorhiba miatt kellett lecihelődnünk (pár perccel a felszállás előtt) a repülőgépről, és majd egyórás terminálos várakozás után ugyanazzal felszállni. A fák tetejét súroló, döcögős megérkezésről nem is beszélve…

Már nem ez a fontos, hanem amit közben láttunk, amire szívesen emlékezünk.

Tengerpart a szállodánk "alatt"

Először is, all inclusive nyaralásra csak az vállalkozzon, aki ha bármikor a tükör elé áll, akkor is szépnek látja magát. Nem sír a plusz 2-3 kiló miatt, amit a napi „akkor eszel, és annyit, amennyit nem szégyellsz” határtalan zabálás után felszed.

A török konyha ehető, sőt remek, még disznóhús nélkül is. A sajtokat egy hét alatt sem sikerült végigkóstolnom annyiféle, de a kecskesajtot nem feledem.

A gyümölcsök édesebbek, a dinnyék itt is „útszéliek”, a banánok kisebbek és tényleg banán ízük van. A gránátalma ki nem hagyható, végre nagy mennyiségben is „befelé tömhető”. A baklava utánozhatatlan, akárcsak a „sosemolvadó” orchideagumó és kecsketej társulásából készült fagylalt. A mértéktelen evészetet hasonló mennyiségű ivászattal lehet megfejelni, a fantasztikus koktéloknak itt sem csak a látványától lehet elszédülni. A „raki”, ami a törökök (nem hivatalos), de ánizsos nemzeti itala nyugodtan kipróbálható, ám hazai barackpálinkával hatékonyan gyógyítható…

Néha csak a szemünk kívánta

Annak ellenére, hogy nem az eredeti foglalás szerinti helyre érkeztünk, a „másod” szálloda és környezete nagyon szép volt, a szobák kényelmesek, a kilátás pedig felejthetetlen. A személyzet készséges és fiatalos, némi borravalóval még segítőkészebb és figyelmesebb volt.  Az épület új, a szobák jól felszereltek és kényelmesek, a medencék tiszták. ( A lift most „debütált” , csak 2-szer akadt el, de a szerelők topon voltak.)

A szálloda nemrég nyitott

A törökök szeretik a magyarokat, talán ezért is maradtak nálunk olyan sokáig. Most, hogy mi látogattuk meg őket, azonnal a tudtunkra is adták. Három szóval ki is merült náluk az országismeret : pick szalámi, Budapest, Attila pasa(?). Barátságosan alkudozgathattunk velük, nagyjából félárig, vagy annál is tovább. (Megsúgom, amennyiben magas árat látunk egy „márkás, eredeti török cuccon”, az nem nekünk szól, hanem a „gazdag” orosz turistáknak, akik az idei évben újra megszállták a török riviérát.)

Alkudozni kötelező!

A tengerparton és a bazárokon kívül érdemes megnézni a környező látványosságokat, erről gondoskodnak az idegenvezetők  és a helyiek is, hogy némi buszozás után így is legyen. (Megjegyzem olcsóbb, ha a helyiek által szervezett programon, pl. egy raftingoláson veszünk részt, mert akár 10 euro is lehet a különbség.)

Manavgatban a mecsetet se hagytuk ki

Az említett vadvízi evezés egyébként kihagyhatatlan élmény. A gyönyörű tájon kívül, igazi nemzetközi szórakozást nyújt, ahogy a gumicsónakokban ülők mosolyogva átkiabálnak, és lelkesen lelapátolják egymást a „hűs” folyóvízzel. Ismeretlenekkel bulizhatsz a sodrásban, miközben életedben először (ahogy én is) megküzdesz a víziszonyoddal, hol a lapátba, hol a csónak kötelébe kapaszkodsz, és menősen fröcskölöd át a barátságos idegen arcába, ami visszajár.

Ahol az ég és a vizek találkoznak

Ha teheted, fizess be egy folyami hajókázásra is, ezt is megszervezik neked a figyelmes házigazdák, vagy a még gondosabb utazási iroda. Leírhatatlan élmény, amint a komótos kék folyó eléri a végtelen türkisz tengert, hogy aztán kikötve a part egyik oldalán a hűs, 15 fokos folyóban, míg a másik oldalon a 24 fokos sós tengervízben megmártózhass.

Az egyik oldalon 24 , a másikon 15 fokos víz

És akkor még nem beszéltem a leander-kerítésekről, a Ramadán után szabadban piknikezőkről, a pompázatos szállodasorokról, az összetákolt bódélakásokról, a szállodai táncos bemutatókról, a török rizsről, az olcsó szuvenírokról, a szíves vendéglátásról, a drága sörről, a mecsetekről, a palacsintás néniről, a közös szavainkról, a süti őrző macskáról, és arról, hogy majdnem becseréltek 10 kecskére…

Ez mind Törökország. Látogassátok meg így is, úgy is. „Csakazértis”.

(Képek: a szerző)

A nőket nem irigyeltem


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.