Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudd! Ez a gyerek-cukorbetegség 5 jellegzetes tünete!

Eddig azt gondolta, hogy a cukorbetegség csak az időseket érinti? Nagy tévedés! A diabétesz egyik típusa elsősorban gyermek-, illetve tinédzserkorban jelentkezik! Megdöbbentő, de ma körülbelül háromszor annyi gyerek küzd ezzel a kórral, mint néhány évvel ezelőtt.

Úgyhogy nem árt odafigyelni a kisgyerekekre! Ha a következő öt tünetet tapasztalja, vigye el egy laborvizsgálatra a kislányát, kisfiát!

Éjszaka bepisil. Olyan gyerekeknél árulkodó nagyon, akik egyébként már rég szobatiszták, de egyszer csak újra bevizelnek éjszaka. Emögött számos szervi baj is állhat, a diabétesz mellett hólyaghurut, vesemedence-gyulladás és egyéb gondok is (a lelki problémákról ne feledkezzünk el!). Diabéteszgyanú esetén az orvos laboratóriumba küldi el a vizeletet, és máris megvan a diagnózis!

Nem pisil be, de gyakran megy vécére. Ennek és az előző jelnek az az oka, hogy ha valaki diabéteszes, akkor a szervezete az inzulinhiány miatt nem képes feldolgozni a cukrot, így ez a mennyiség a keringésbe kerül, majd a vesében kiválasztódik, megjelenik a vizeletben. De a cukor vizet visz ki magával a testből, ezért kell gyakran mosdóba menniük a gyerekeknek.

Sokat iszik. Az előbbi folyamatok miatt ez is egy árulkodó tünet.

Hiába eszik, csökken a testsúlya. Hirtelen lép fel, akár pár nap vagy egy hét alatt is fogyhat a gyerek, hiába eszik rendesen. Az ok az, hogy mivel a cukrot nem tudja feldolgozni a szervezet, a sejtek elkezdenek "éhezni". Egy idő után csökkenhet az étvágy, hányinger is előfordulhat.

Szédül, gyenge, acetonszagú a lehelete. A nagy folyadékveszteség miatt a vérnyomás könnyen leeshet, emiatt kezdenek el szédülni, kezdik fáradékonynak érezni magukat a betegek. Az acetonszagú lehelet mellett ez az anyag megjelenik a vizeletben is.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Sz.F.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.