Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudja Ön, mi a görhöny?

Rendhagyó krumplifesztiválra, illetve a nyersen reszelt burgonyából készült, különféle módon ízesített, majd kisütött GÖRHÖNY nevű étel főzőversenyére került sor a hét végén Kistarcsán.

A görhönyfesztivál tiszteletbeli vendége a Lucullus Baráti Társaság volt, amely elsősorban extrém, de a magyar kultúrát népszerűsítő Északi-sarki Paprikás Csirkéjéről, Afrikai teve-tarhonyájáról, illetve a Szilasfood-Lucullus Góbi expedícióról vált híressé.

Mivel a görhöny krumpliból készül, annak versenyszerű sütése mellett - elsősorban - a burgonyával kapcsolatos programokat szerveztek a helyiek, de voltak egyéb figyelemre méltó események is, így többek közt nemzetiségi folklórtalálkozó, kézműves vásár, kiállítás, játszóház, teaház és számos koncert, előadás.

A görhönyről

A görhöny más, mint nyers, reszelt burgonyából készült, különféle módon ízesített, majd kisütött ételt. Ismeretesek a lapcsánka, tócsni, cicege, matutka, bere, macok, harula, vagy siligó elnevezései is. Az étel ezen kívül számos más nép gasztronómiájában is helyet kapott, így ismerik a németek, svájciak, szlovákok, csehet/tótok, lengyelek, angolok, svédek, de elterjedt a zsidó kultúrában is latke, latkesz, hremzli vagy kremzli neveken is.

Eredete a homályba vesz, illetve annyit azért mégis lehet tudni róla, hogy "hordozóeleme", a burgonya Chile meghódítása után, az 1560-as években került be Európába a spanyolok által, ahonnan először aportugálok vették át, majd az olaszok. Az eleinte csak az uralkodó réteg kiváltságos eledelének számító burgonya a silány terméshozamok miatt nem örvendett túl nagy népszerűségnek Európában, így talán érthető, hogy csak a XIX. században kezdték el megszeretni Magyarországon is.

Kistarcsai vérvonalak, helyi tapasztalatok

A helyiek azt állítják, hogy Kistarcsán a görhöny a fő eledel, ami állítólag a helyet zömmel lakó szlovákoktól ered. Ezt gyorsan alátámasztandó, volt egy szlovák versenycsapat is, akik egy szót nem beszéltek ugyan magyarul, viszont finom babagudovicát készítettek. Ők ugyanis így hívják a görhönyt. A részt vevő nyolc versenycsapat egyébként nyolcféleképpen készítette el az ételt, ami mind az ízben, mind az elkészítésben megmutatkozott.

Ha görhönyt sütünk, már a legelején el kell dönteni, hogy a krumplit kicsi, vagy nagy darabokra reszeljük le, aztán jöhet a hozzáadott liszt (egyesek a teljes kiőrlésű csodákra esküsznek), tojás, fokhagyma, majd fűszerezés gyanánt oregano, olasz fűszerek, só, bors, és a határ itt nagyjából a csillagos ég. Eztán a masszából kisebb "lepényeket szaggatnak", majd olajban kisütik. Sokan a tepsit preferálják, ahol "egybegörhöny" süthető, majd szétvágható.

Az ízesítésnél, feltéteknél szintén a kreativitásunkra van bízva a dolog - az egyszerű fokhagymás, sajtos tejföltől a sóskás mártáson át a karajos, káposztás szószig szinte mindennel lehet ízesíteni. Ismét csak győzött a magyar kreativitás a történelem homályba vesző fejezetei előtt!

Forrás: Lucullus Baráti Társaság (www.lucullusbt.hu)


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.