Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudják, hogy mi okozta Kolonics György halálát

Feltételezhetően hirtelen szívhalál okozta Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok sportoló tragikus halálát 2008. július 16-án délelőtt. Az élsportoló halálát edzés közben lelte. Minden körülmény arra utal, hogy a végzetét hirtelen szívhalál okozta. Milyen tanulságokat kell levonnunk a tragikus esetből? Olvassa el a Magyar Kardiológusok Társaságával együtt kialakított álláspontunkat:

1. Hirtelen szívhalál

Magyarországon naponta 70 honfitársunk szenved hirtelen szívhalált. A hirtelen szívhalál az  orvosi beavatkozás számára oly ritkán elérhető tragikus esemény. Fiatal korban a szív, a koszorúserek fejlődési rendellenességei, illetve bizonyos öröklődő szívbetegségek, ritmuszavarok okozzák. A felnőttkorba érve, 30 - 40 éves kortól fő oka a koszorúér betegség. A beszűkült koszorúereken átfolyó vér fizikai vagy lelki terhelés, stressz esetén már nem biztosít megfelelő oxigénellátást a szívizomzatnak. A vérellátását nélkülöző szívizomzatból pedig halálos ritmuszavar indul ki. Ez legtöbbször kamrafibrilláció, kamraremegés. Ilyenkor a szívizomzat máskor oly csodálatos rendben működő sejtjei össze-vissza, egymástól függetlenül kezdenek működni, aminek következtében a szív, mint pumpa megáll. Sokszor a hirtelen szívhalál a szívinfarktus első tünete, az infarktus során elzáródó koszorúérben megáll a vérkeringés, mely akár másodperceken belül kamraremegést, hirtelen szívhalált okozhat..

2. A hirtelen szívhalál előjelei

A szívinfarktus az esetek több, mint felében a sokszor már előrehaladott koszorúérbetegség első jele, a szívinfarktus pedig kezdődhet azonnali halállal is. A koszorúér-betegség tünetei ugyan sokszor enyhék vagy félrevezetőek, de fáradékonyság, időszakos szegycsonttáji fájdalmak, légszomj egyaránt utalhatnak jelenlétére. Ha a szív és érrendszeri kockázat magas vagy a fenti tünetek jelentkeznek, a betegség időben kideríthető. A szív és érrendszeri kockázat elemei: magas vérnyomás, dohányzás, magas koleszterin, férfi nem, stressz, cukorbaj, hasi típusú elhízás, mozgásszegény életmód, egészségtelen étrend, családi hajlam az érbetegségekre.

3. Teendők hirtelen szívhalál esetén

Négy percünk van arra, hogy a megálló keringést eredményesen újra tudjuk indítani. Ezután visszafordíthatatlan agyi károsodás alakul ki, Minimálisak a 10 perc után megkezdett újraélesztés esélyei. A túlélési lánc elemei a segélyhívás, az alapszintű újraélesztés, a korai defibrillálás és a mielőbbi szakellátás. Az újraélesztés részei a légutak szabaddá tétele, mellkaskompressziók és befúvásos lélegeztetés. Laikus által végzett újraélesztés esetén a mellkasi kompresszió önmagában, lélegeztetés nélkül is segíthet. Fontos tudni, hogy a fent említett kamraremegést csak arra alkalmas elektromos áramütéssel, defibrillációval tudjuk megszüntetni. Az újraélesztést a mentők megérkezéséig, vagy az egyre több nagy forgalmú helyszínen telepített automata elektromos defibrillátor (AED) alkalmazásáig kell folytatni. Így a hirtelen szívhalál eredményesen kezelhető, a beteg akár évtizedeket élhet ezt követően.

4. Az újraélesztés - defibrillálás oktatása

Egy évvel ezelőtt az Európai Parlament már javasolta a nagyobb közterületek, mint például vasút- és metróállomások, repülőterek és stadionok felszerelését életmentő automata defibrillátorokkal. A fejlett országokban az újraélesztés oktatása a tananyag része. Nem állhat mindenki mellett egy orvos, legtöbbet a hirtelen szívhalál esetén a legközelebbi képzett laikus segíthet azzal, hogy értesíti a mentőket, végzi az újraélesztést és alkalmazza az AED-t, ha a közelben az megtalálható. Minden tanuló, valamint a szívbetegek hozzátartozói ilyen oktatásban kell, hogy részesüljenek. A Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Kardiológusok Társasága - a közterületek defibrillátorokkal való ellátása mellett -, szorgalmazza az újraélesztés és defibrillálás beépítését a kötelező tananyagba és a gépjárművezetői vizsgába. 

5. A testedzés

A testedzés, a rendszeres sport, a rekreációs tréning az egyik legfontosabb módszere a szív és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a cukorbaj, az elhízás és a pszichés zavarok megelőzésének. Nem szabad, hogy a jelen tragikus esetből bárki azt a következtetést vonja le, hogy a sportolás, a saját testünk edzésben tartása veszélyes. Természetesen érdemes kizárni, különösen, ha már felnőttkorban kezdjük, vagy kezdjük újra a sportolást a fent említett, megelőzendő betegségek egyikének-másikának a jelenlétét. Ilyenkor is lehet sportolni, de az orvos meghatározza a terhelési küszöböt, az úgynevezett tréningpulzust, melynél nagyobb terheléssel járó sportot ne végezzünk.

6. Az élsport

Napjaink élsportja a fantasztikus emberi teljesítmények csúcsán jár. Az élsport csodálatos és fontos dolog, hiszen a szurkoláson túl testünk "becsületét", egészséges testünk fontosságát is szemünk előtt tartja a mai, egészségtelen világban. Az élsportolók között azonban sajnálatosan egyre gyakoribbak a szív és keringési tragédiák. Ez kétségtelen módon összefüggésben van azzal az emberi testünk határértékeinek közelében végzett csúcsterheléssel, ami nélkül világraszóló eredmény elérni már nem lehet. A sportolók orvosi vizsgálatainak technikai hátterét fejleszteni kell. A XXI. század orvosi technikájával, a szív CT vizsgálattal ki lehet mutatni lényegében minden tünetmentes strukturális zavart, életveszélyes szívfejlődési rendellenességet, illetve koszorúér-betegséget. A ritmuszavar hajlam kimutatása azonban még a modern technika igénybevételével sem sikerül minden esetben.

Összefoglalva:

A hirtelen szívhalál gyakori halálok Magyarországon, hátterében a szív fejlődési rendellenesség vagy koszorúér-betegség miatt fellépő remegése áll. A hirtelen szívhalálra hajlamosítanak: a kialakult, akár tünetmentes szívbetegség, a szív és érrendszeri kockázati tényezők megléte. A 4 percen belül megkezdett újraélesztés és defibrillálás az életet visszahozhatja. Az újraélesztés és defibrillálás oktatását a tananyag és a gépjárművezetői vizsga kötelező részévé kell tenni. A sportolás egészséges, de orvosi vizsgálat ajánlott a magas kockázatú embereknek. Az élsportolók kockázatának megítélésében segíthet a szív CT vizsgálata.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.