Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudod, hogy a színek rád hogyan hatnak?-Öltözz úgy!

Mindenkire hatással vannak a színek, s mindenkinek vannak kedvenc színei.

Az azonban csak kevesekben tudatosodik, hogy a különböző színekhez való vonzódásunk, illetve annak változásai nem csupán életkorunkkal, és személyiségünk formálódásával változik, hanem aktuális lelki állapotunkkal is. Lelki állapotunkat pedig leginkább érzelmi állapotunk határozza meg.

Gondoljanak csak arra, hogy amikor szívünk csordultig van szeretettel, vagy szerelemmel, akkor "rózsaszínben látjuk a világot", vagy mennyivel jobb lesz a kedvünk a frissen zöldellő természettől, az élő virágoktól.

És akkor miért is nem gondolunk arra, hogy tudatosan használjuk a színeket, ha érzelmi válságban vagyunk, ha úgy érezzük, hogy nem tudjuk felmelegíteni szívünket, feloldani az elfojtott érzelmeket? De, ugyanígy ha betegségből lábadozunk, immunrendszerünk erősítésére is használhatjuk a színeket. Nevezetesen a rózsaszínt és a zöldet, melyek az ezoteria szerint a szívcsakra kísérő színei.

Ha eddig is kedvelték ezeket a színeket, azt jelzi kiegyensúlyozott és színes az érzelmi életük, tudnak szeretni, megvetni, haragudni, és ki is tudják fejezni érzelmeiket.

Ha nem különösebben vonzódnak ezekhez a színekhez, vagy éppenséggel kifejezetten nem kedvelik - az bizony bajt jelent: bezárkóztak, "hideg" a szívük, kiürült az érzelmi energia központjuk. Ez nagyon veszélyes, mert nem csupán emberi kapcsolataikat ronthatja meg, hanem gyengíti immunrendszerüket is, és utat enged a betegségeknek.

Természetesen nem kell állandóan zöldben, vagy rózsaszínben pompázni! Elég a sötét nadrág, vagy szoknya fölé egy csinos, színes darab! Vagy, kezdje a kiegészítőkkel: egy szép sál, kesztyű, kalap, harisnya is megteszi kezdetnek.

És nemcsak a nőknek! Ma már a férfiak is hordhatnak rózsaszín inget - tele vannak az üzletek polcai különböző árnyalatokkal. Gyönyörű zöld nyakkendőket is lehet kapni! Természetesen nem a kettőt együtt kell felvenni, bár igen extravagáns külsőt kölcsönözhet a két szín jól megválasztott árnyalatának kombinációja!

Ráadásul az idei őszi divatszezon vezető színei közé tartozik a pink és a piros. Tehát még nem is kell annyira félredobni a divat iránti esetleges rajongásunkat!

A fontos, hogy ne csak az időjárás hidege ellen védekezzünk, hanem szívünket is felmelegítsük!


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.