Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tudod, mit csinálsz éjjel? Lehet, hogy ettől fáj a fejed?

Az éjszakai fogcsikorgatás rendkívül sok embert érint, bár sokan nem is tudnak róla. Ám ha az éjszaka során látszólag ok nélkül többször megébredünk, reggel fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, fáj a fejünk, a nyakunk, zsibbad a karunk, zúg a fülünk, esetleg visszatérő migrénnel küzdünk, mindenképpen gondolnunk kell a háttérben meghúzódó jelenségre.  

Csikorgatás több irányban

A fogszorítás és csikorgatás hátterében többek közt az állhat, hogy az alsó és felső fogak kiegyensúlyozatlan érintkezése miatt az állkapocs ízület nem tudja elérni a nyugalmi záródási pontját. Akár egy nagyobb korona, egy magasabb tömés is okozhatja az ízület erőlködését. – mondja dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa.

A csikorgatók közt vannak, akik előre-hátra csikorgatnak, mások oldalra teszik ezt, leginkább öntudatlanul, főleg alvás közben. Azért éjszaka csikorgatunk, mert az ízület ilyenkor normál esetben is reflexes, minimális mozgásokat végez. Éppen ezért ha valakinek oldalt normálisan nőtt a foga, elől viszont a frontfogak nem érnek össze, nem támaszkodnak (lásd pókharapók), akkor addig próbál szorítani, amíg az érintkezés létre nem jön – ami persze lehetetlen.
Az előre-hátra csikorgatás sokszor fiatal korban alakul ki, ugyanis az ilyenkor a panaszmentes, de a szélrózsa minden irányába növő bölcsességfogak gyakran észrevétlen akadályát képezik a jó harapásnak, rágómozgásnak. Különösen veszélyes lehet, ha a bölcsességfogak a csontban megbújva növekednek, nekifeszülve az utolsó rágófogaknak. Az eredmény ismét csak a fogak elmozdulása, a rossz érintkezés, és akár a csikorgatás is. Ezen jelenség pontos okát csakis felkészült fogorvos állapíthatja meg, hiszen elképzelhető, hogy csupán a napi stresszre reagálunk így álmunkban, vagy éppen egy gyerekkorból visszamaradt rossz szokás áll a háttérben.

Messzemenő következmények

Mivel 10-ből 2 fogszorító a nappali maximális szorító erőt meghaladó erővel nyomja össze éjszaka a fogait, a következmények akár súlyosak is lehetnek. A frontfogak élei lekopnak, letöredeznek, az érintett fogakon nyaki kopások alakulnak ki, súlyosabb esetben a fogak rágófelszínén mindenhol megjelennek a komoly kopások. A csikorgatás elsősorban a fogak leggyengébb pontjait, jellemzően a frontfogak éleit támadja meg, vagyis lekoptatja, letöri a fogak csücskét. Sokan azt hiszik, a rágás koptatja el a fogaikat, holott már a negyvenes években kimutatták, hogy egy-egy falat elrágásához nagyjából fél percre van szükség, amely idő alatt az őrlőfogak mindössze 0,2 másodpercig érintkeznek. Ez az idő viszont elenyészik egy éjszakai, akár 45 perces csikorgatáshoz képest.
Vagyis a kellemetlen következmények nem csak a fogakat érinthetik. A csikorgatás okozhat a halántéktáji fájdalmat, tarkófeszülést, nyaki feszülést, sőt hátfájást is. Az álkapocs-ízület és a fül belső szerkezetének összefüggése miatt kialakulhat füldugulás, fülpattogás, vagy akár migrén is. Elképzelhető, hogy még a száj körüli ráncok is kisimulhatnak, ha a fogakat megemelik és visszarendezik az ideális helyzetükbe, kialakítják a megfelelő harapás-magasságot.
Nem érdemes sokáig halogatni a kezelést, hiszen súlyos, előrehaladott esetekben az ízület maga is károsodik, felszínei elkopnak. A már röntgenfelvétellel is diagnosztizálható elváltozás igazolhatja a kóros mozgások tartós jelenlétét. Mivel az ízület önmagában nem tud regenerálódni, sokszor fogszabályzással vagy szigorú mérések alapján kidolgozott harapásemeléssel, illetve különböző harapásemelő, fogvédő sínekkel lehetséges javítani a helyzeten és a további romlást megakadályozni. Ennél is súlyosabb esetben szájsebészeti megoldáshoz kell folyamodni.
Összetettebb esetekben lényeges a team-munka, melyben több szakterület orvosa hangolja össze munkáját. Előfordulhat ugyanis, hogy egy probléma megoldásához kell egy szájsebész, aki például kihúzza a ferdén növő bölcsességfogat, egy fogszabályzó orvos, aki beszabályozza a fogak irányát, helyzetét és méretét, végül pedig egy esztétikai fogorvos, aki helyrehozza, ami tönkrement, kialakítja a végső formát, színt és elhelyezkedést.


www.oxygenmedical.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.