Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Tűzön-vízen át kitartanak a magyar gyerekorvosok

A magyar gyermek-egészségügyben dolgozó szakemberek az alulfinanszírozottság ellenére, hivatástudatukból adódóan is elkötelezettek. A gyermekgyógyászok szakmailag felkészültek és nyitottak az új eljárások, eszközök befogadására, alkalmazására.

Kép: wikimédia

A K&H gyógyvarázs kérdőíves felmérésben 39 gyermek-egészségügyi intézmény vett részt, akik nagyrészt (70%-ban) egyetértenek azzal, hogy  bár nagyon sok nehézséggel kell szembenézniük nap mint nap, a hazai gyermekellátásban dolgozók ennek ellenére motiváltak, elkötelezettek, ami elsősorban a hivatástudatból, a gyermekekkel való kapcsolatukból adódik. Ugyanakkor a válaszadók 10%-a szerint ez a motiváltság az utóbbi időben a külső körülmények – alulfinanszírozottság, az orvosok túlterheltsége, anyagi, megélhetési problémák – hatására csökken, de még így is magasabb, mint a felnőtt gyógyászatban dolgozó kollégáik esetében.

A válaszadók a motiváltság növelését az alábbi lehetőségekben látják: az előbb említett problémák megszüntetése mellett oktatás, képzés, életpálya modell és ösztöndíjak, de a legfontosabb talán a társadalmi megbecsülés és elismertség növelése.

A válaszadók 70%-a szerint a hazai gyermekegészségügy szereplői ismerik a legmodernebb eljárásokat, kezeléseket, ami kiemelkedően jó arány, mint ahogy az is, hogy a legtöbbjükben (90%) nagy a nyitottság a különböző szakmai képzések iránt. Ugyanakkor többen felhívták a figyelmet a területi ellátórendszerben dolgozók képzési nehézségeire, illetve a szakmai fejlődés személyfüggőségére (idősebb szakemberek internet használata, konferenciák magas költségei). A gátoló tények között egyértelműen a költségigényesség, illetve a szakemberek túlterheltsége miatti kapacitáshiány állt a vezető helyen.

„Az új eljárások, technológiák ismerete önmagában sajnos nem mindig elég. Azok alkalmazásához szükség van az előzőeknél modernebb készülékekre, amelyek beszerzése jelentős anyagi terhet ró a gyermek-egészségügyi intézményekre. Így az új eszköz sok esetben csak álom marad” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Így látják a gyermek-egészségügyi intézmények az ellátás helyzetét
Magyarországon a gyermekek jelentős része megkapja a szükséges kezelést, és életmentő beavatkozások esetén idejében eljut a megfelelő intézménybe annak ellenére, hogy jelentős területi eltérések vannak a gyermek-egészségügyi ellátó rendszerben .


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.