A reggae zenélés egyik alapvető formája, már meglévő reggae nóták instrumentális verziójára történő éneklés. Persze gyakran átszabják ezt a zenei alapot, vagy csak egy-két motívumot használnak fel belőle. Ez történt a LB27 Judge Day című számával is.
A történet a 2006-os Reggae Camp szervezésekor kezdődött. A szervezési munkálatokkal egyidőben már zajlottak az új LB27 album stúdiómunkálatai, amikor az Camp egyik kiemelt fellépőjét, a német származású dancehall/ska énekes-trombonost, Dr. Ring Ding-et fellépése délutánján meghívták a stúdióba, ahol vidám hangulat kerekedett és előkerültek a készülő LB27 nóták. Három dal zenei alapjára Ring Ding mester hihetetlen verziókat rögtönzött és gyorsan megállapodás született a dalok közös működtetéséről. Ennek a közös munkának első gyümölcse a Jadge Day Ring Ding verzió!
Tehát létezik egy LB27 dal (Judge Day), a zenei alapjára (riddim) Dr. Ring Dig énekel egy saját verziót (Thousands and millions) és új zene születik, a Judge Day riddimként debütál!
Gyorsan megszületik az ötlet, hogy ebből egy önálló albumot kell készíteni! Az LB27 tagjai felkérik a hazai reggae élet legtehetségesebb énekeseit, MC-it a Judge Day riddim "felhasználására".
LB 27 REGGAE CAMP
"Roots and Culture"
2007. július 25-29.
5 nap Jamaica!
A hazai zenei események között különleges csemegét jelentő LB 27 Reggae Camp Nemzetközi Reggae Fesztivál - 2007. július 25-29. között - ismét megrendezésre kerül, hogy tovább népszerűsítse Jamaica zenéjét. Rendezvényünk a hazai fesztiválkínálatban egyedülállóan eredeti, színes programot nyújt. Az elmúlt évek munkájának eredményeként az LB 27 REGGAE CAMP nemzetközi hírnévre tett szert, köszönhetően a színvonalas rendezésnek és világhírű előadók (pl., Bob Marley zenekara a The Wailers) meghívásának.
Rendezvényünk felkerült az európai fesztiváltérképre, így több neves európai promóter céggel is jól működő kapcsolatot építettünk ki. Az elmúlt években a világ számos pontjáról érkeztek fesztiválunkra művészek:
- Ras Ites (Jamaica-Anglia)
- Sixth Revelation (Jamaica)
- Jah Kontwol (Guadeloupe szigetek)
- Energy Crew (Francia Guyane)
- Afro Magic Band (Szenegál-Hungary)
- El Condorsito (Chile)
- Sly Asher&The Rooters (Franciaország)
- Tribuman Project (Franciaország)
- Bass Runner (Ausztria)
- Riddim House Crew (Ausztria)
- Love International Sound System (Hollandia)
- Rubbadum Sound System (Németország)
- Selecta Shepper (Németország)
- Polemic (Szlovákia)
- Vavamuffin (Lengyelország)
- Duberman (Lengyelország)
- Karavana (Szlovákia)
- Captain Morgan Sound System (Szlovákia)
- Trenchtown Rockers (Szerbia-Montenegro)
- Természetesen a teljes hazai reggae társadalom, élükön a szervező Ladánybene 27.
A Reggae Camp-ek történetének eddigi legnagyobb eseménye, hogy elhozzuk a 80-as évek legnagyobb jamaicai dancehall MC-jét, a szex szimbólumként is emlegetett extra megjelenésű énekes-showman-t, Yellowman-t, a hazai reggae massive nagy örömére! A közel kétórásra tervezett koncerten Yellowman-t a Sagittarius Band kíséri! Original Jamaican Roots&Dancehall Style!!!
A részletes koncert- és sound system program:
25. Szerda - Sound System Day
A nap folyamán a Dj-ké, MC-ké, sound system-eké a terep! Nyitónapunkon minden jelentős hazai reggae-man lehetőséget kap, hogy a lemezjátszóknál megmutassa tudását, legjobb lemezeit! A névsor: Mouse, DreadHead, Bamboolee (D), RasTamás, Áfonya, T.B.Homelock, Sebő, Jahfar, Cheb Levi, Chakabelus, Keko&Zsuzska, Koya, Mc VadKinder, Afro Soul Sound, Easy Sensy Sound, Pozitív Sound...
26-án, csütörtökön indul a nagyszínpad koncertmenete:
Ez a nap a feltörekvő, tehetséges hazai bandák napja. A Ladánybene 27 mindig nagy hangsúlyt fektetett a fiatal generáció támogatására, a tehetségek felkutatására. Az estét a Masszív kezdi. Érdekes "super-group" az övék, hiszen a tagok közül sokan más zenekarokban is játszanak, játszottak. Vidám ska és reggae számok találhatók a műsorukban. Az Újkút HK, győri reggae csapattal a kapcsolat egy éve tart, meghívásuk az autentikus roots reggae kedvelőinek lesz igazi csemege. A Nice Time a 2006 őszén alakult, modern vokális reggae zenét játszó csapat remek és ismert zenészekkel és három énekesnővel. A Kettő kettő a ska-jazz hazai képviseletében lép fel a Camp-en. Ez az igazi jamaicai ska, amire a 60-as években Kingston-ban táncoltak a fiatalok. A százhalombattai reggae-fellegvár ura, a Honeyball zenekar az este fénypontja. Koncertjük várhatóan hatalmas tömegeket mozgat meg a városban. A Tizenhét zenekar Szombathelyről érkezik, lendületes ska zenét játszanak, remek fúvós témákkal és egy "őrült" énekessel! A Jah's Warriors a szombathelyi reggae-fellegvár ura, több Mo Faya turné állandó vendége. Az elmúlt két évben a legtöbbet fejlődő hazai roots reggae banda!
A koncertek előtt, után és közben a Ladánybene 27 egyik site projectje, az LB Reggae Sound System pörgeti a lemezeket. A két alap szelektor, RasTamás és T.B.Homelock, (egyben a Camp főszervezői) mellett állandó társként selekta Mouse és a Németországból érkező Bamboleee is közreműködik. Az party pörgésébe McVadKinder is beszáll mikrofonjával!
27-én pénteken tovább folytatódik a tánc a színpadon és a nézőtéren egyaránt.
Ez az erős nap a nemrég megújult Re-G koncertjével kezdődik. A hazai roots erő kiváló zenészekkel erősödött és a frontban egy Mc-vel és egy új énekesnővel lépnek fel! Az LB Riddim Band a Ladánybene 27 másik "oldalhajtása". Riddim alapú zenélés, illetve tradicionális roots reggae számok egyvelege sok vendéggel, akik a nemrég megjelent JudgeDay albumon közreműködtek. Este 9-kor lép fel a nagyszerű PASO, azaz a Pannonia Allstars SKA Orchestra. Az itthon és külföldön egyaránt turnézó ska banda várhatóan a Camp-en is fergeteges műsort ad! Őket követi az egyik legnagyobb várakozással övezett német roots reggae banda, a Leo's Den! Igazi roots reggae nagyon komoly rasta manok-tól!
Az estét a PASO Sound System és a Sound Sistaz közös party-jával zárjuk.
28-án szombaton még tovább fokozzuk a fokozhatatlant:
Az elmúlt év leglendületesebben fejlődő ska bandája, a SkaPeti vezette Kingston Cruisers kezdi a napot. Remek riddimek, fúvóstémák, elsöprő lendület jellemzi az első lemezét nemrég kiadó zenekart. Utánuk a szolnoki Tigris zenekar durrantja be a nagyágyúkat, CopyCon és anyazenekara évek óta a legnagyobb sikereket elérő Camp banda. Szombat este a Reggae Camp-en a Ladánybene 27-é a színpad! A házigazdák érthetően a legnagyobb tömeget vonzzák évek óta. A műsorban régi és új LB27 számok, néhány tradicionális roots nóta várható és természetesen felcsendül az idei év nagy reggae slágere a Judge Day is az új riddim albumról! 23 órától egy fantasztikus francia dub project, a Dubians Live System lép fel. A 2005. telén rendezett Paprika Korps - Dubians - LB27 turnén köttetett barátság első közös terméke ez a fellépés. Igazi varázslat várható a színpadon, őrült roots/dub témákkal és a zenekar énekesnőjének mindent betöltő és messzire szálló hangjával.
Az éjszaka további meglepetést is tartogat, hiszen a sound system sátorban egy fantasztikus londoni csoport, a Judah International Sound tolja-rakja-pörgeti a bakeliteket úgy, ahogy azt a legnagyobb party-kon kell...
És végül, 29-én vasárnap a csoda napja, hiszen...
Az estét Mc Copy Con kezdi állandó Mc társával Lego Man-nel és selekta Áfonyával. Utánuk a Riddim Colony emeli még följebb a hangulatot. A három remek MC-vel és egyre inkább összeszokó ritmusszekcióval dolgozó banda várhatóan a Camp-re is kemény programmal érkezik. Őket az Irie Maffia követi, ahol a szintén kiválóan működő alapzenekar előtt a legismertebb hazai Mc-k énekelnek, Sena, Kemon, Columbo és Busa. Várhatóan itt már úgy kell lekötözni a színpadot, hogy el ne szálljon a hangulattól, pedig az igazi bomba ekkor kerül a színpadra a jamaicai Sagittarius Band és az elnyűhetetlen és csodálatos KING YELLOWMAN!!! Nehéz szavakban leírni egy Yellowman koncertet, de aki ott lesz, az egy életre megjegyzi a koncert fantasztikus hangulatát.
És az estének nem lesz soha vége! Erről Magyarország vezető soundja, Bosi és a Love Alliance&McKemon gondoskodik. A dancehall hazai népszerűsítői (rádióműsor, Selekta Shop, külföldi kapcsolatok, sikeres party-k...) hétfő hajnalig pörgetik a legnagyobb riddimeket!!!
Egyéb programjaink:
HELYSZÍN:
Százhalombatta, Csónakház
(Fogoly út 98-100. T: 23/553-030)
IDŐPONT:
2007. július 25-26-27-28-29.
Ötnaposra kerekedett a Reggae Camp!!!
Július 25-én felvezetésül egész napos, sound systemmel kísért ismerkedést tartunk...Kapunyitás 25-én déli 12:00!!! A koncertek csütörtöktől vasárnapig tartanak. Vasárnap este 11 órakor lép fel King Yellowman a mindenkori Reggae Camp-ek eddigi legkomolyabb előadója!!!
Megközelítés:
Busszal: az Etele térről, a Dunafüred - Fogoly u. megállónál kell leszállni...
(menetrend: www.battanet.hu/me_tadu2.htm)
Autóval: a 6-os úton Érd után (Budapesttől kb. 30 km-re) a Dunafüred buszmegállónál kell balra befordulni Százhalombatta felé... a tábor a Fogoly út legvégén, a töltés túloldalán van.
Minden további információ megtalálható a Ladánybene 27 zenekar honlapján, a www.lb27.hu oldalon!
5 NAP JAMAICA! Ezzel a hangulattal várunk mindenkit!!!