Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új lehetőség a hatékony gyógyuláshoz

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában nyitotta meg a különböző biológiai terápiák beadására tervezett második szobáját, a Biosphera programot elindító -Shering-Plough Hungary.

 A többek között reumatológiai kórképek kezelésére szolgáló biológiai terápiák során, a betegek ezentúl családias környezetben, a lehető legrövidebb várakozási idő elteltével, képzett szakorvosok és ápolók felügyelete mellett gyógyulhatnak úgy, hogy közben a betegségekkel kapcsolatos tudásukat is fejlesztik.

 

A Biosphera szobákban kezelt betegek folyamatos orvosi és szakápolói felügyelet alatt vannak, ahol 2-4 órás kezelésük kettő-négy órás kezelésük alatt képzésben is részesülnek. A programban dolgozó szakorvosoktól és szakápolóktól megtudhatnak mindent a betegségükről, és arról, hogyan tudják a szövődményeket megelőzni.

Az innovatív módszerrel hatékonyabban tudják kezelni a betegségeket, ami egyszerre érdeke a betegnek és orvosának is.

A Biosphera szoba jó lehetőség és eszköz arra, hogy az új terápiás eljárások még szélesebb kör számára is ismertté, később pedig elérhetőbbé legyenek.

Forrás: BIOSPHERA_sajtóközlemény


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.