Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új nevet kap a Big Ben

A királynő trónra lépésének hatvanadik évfordulója alkalmából, a londoni Big Ben óratorony új neve Elizabeth Tower lesz. A hagyománytisztelő brittek közül sokan a régi nevet fogják azonban a várakozások szerint használni.

David Cameron miniszterelnök üdvözölte a névváltoztatást, mivel szerinte ez egy méltó tisztelgés a világon egyedülálló uralkodói „teljesítmény" előtt, azonban a köztudottan hagyománytisztelő brit közvélemény meglehetősen megosztott ebben a kérdésben. Sokan vannak ugyanis, akik úgy vélik, a legtöbb londoni továbbra is a régi nevet fogja használni.

A Big Ben egyébként nem először kerül a viták kereszttüzébe. A brit parlamentben hatalmas felháborodást váltott ki az az intézkedés, mely szerint idén júliustól fejenként 15 fontot (mintegy 20 dollárt) kell fizetnie annak, aki a 334 lépcsőfokon fel szeretne jutni a Westminster-palota óratornyának legfelsőbb szintjére. Az alsóház egyik képviselője egyenesen szégyenteljesnek nevezte a döntést, melyet az előterjesztők azzal próbáltak megvédeni, hogy ez esetben egyrészt egy speciális látványosságról van szó, ezért fizetni kell érte. Másrészt az így befolyó összeget teljes egészében a műemlék fenntartására fordítják, tehát a nonprofit célú bevételből végső soron a londoni polgárok és az ide látogató turisták részesednek majd.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.