Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Új piktogram az egészségügyben

A TILOS DOHÁNYOZNI mintájára elkészült az új logó, amelyen ez áll: TILOS A HÁLAPÉNZ. Az ötlet egy háziorvosé, aki ilyen módon is szeretné transzparenssé tenni a törvénnyel szabályozott, január 1-jével életbe lépett ’új’ világot.

Eörsi Dániel 16 éve dolgozik az egészségügyben, 13 éve háziorvos, s azt mondja, a koronavírus-járvány árnyékában kicsit eltűnik az a hatalmas lépés, hogy 2021-től hivatalosan is tilos hálapénzt elfogadni. Az ’1001 orvos hálapénz nélkül’ Facebook-csoportban vetette fel, hogy erre az alkalomra jó lenne olyan piktogramot kitenni a rendelőkben, ami a betegek figyelmét is felhívja a változásra. Ez el is készült, s ezen a héten ki is teszi a rendelőjében.

A TILOS A DOHÁNYZÁS mintájára. Fotó: Fekete Émi

 

„Húzzunk egy piros vonalat, és örüljünk, hogy végre elértünk ehhez a ponthoz. Büszke vagyok, hogy kitehetem ezt a táblát a rendelőmben. Sokan bele sem gondolnak ugyanis, hogy a paraszolvencia mennyire megnyomorította a lelkünket. Hadd mondjam ki: az orvosoknak van morális tartásuk”

– mondja az ötletgazda, aki kifejti, hogy főleg azért rossz a hálapénz, mert senki nem tudja, mit vár el a másik cserébe. Sem az orvos (vagy egészségügyi dolgozó), sem a beteg. A szürkezónában ugyanis minden bizonytalan és nyomasztó, ahol az egyik ember szeretné a másik lojalitását megvenni, miközben közös cinkosságot szül a felajánlott és elfogadott pénz.

A hálapénz Magyarországon több évtizedre visszanyúló, mély gyökereket eresztett ’hagyomány’, amikor a kontrollt vesztett, kiszolgáltatottságából adódó helyzetén próbálja a páciens megvásárolni a fehér köpeny figyelmét. 2020. december 31-ig az előre adott pénzes boríték büntetéssel járó vesztegetésnek számított, az utólag adott pénz pedig hálapénznek. Mindkettő egyformán rossz, ugyanis megmérgezi az orvos-beteg viszonyát.

„Sokan mondják, hogy erről csak az orvos tehet, ha ráutaló magatartással, metakommunikációval, körbeírással a páciens értésére adja, hogy mit vár el, ám igen sok beteg ugyanilyen eszközökkel él, tehát kettőn áll a vásár. Tehát az évtizedes rossz gyakorlat életben tartása mindkét félen múlt”vélekedik a háziorvos.

Mint mondja, több éves praxisa után is van pár betege, akiknek képtelenség elmagyarázni, hogy semmit nem vár el cserébe, hiszen ő fizetést kap azért, hogy gyógyít. Ezért örül, hogy végre kitehet egy ilyen táblát, mert végre el tudja érni azt a 13 éve kitűzött célt, hogy szégyenkezés nélkül tudjon dolgozni.

De mivel az új törvény nem csak a hálapénz kérdését rendezi, hanem az egészségügyi másodállások vállalását is megszigorítja, a legnagyobb veszély most az, hogy sok beteg, aki eddig meg tudta engedni a hálapénzt, követheti az orvosát a magán egészségügyi szektorba. Eddig ez a fizetőképes réteg vásárolta meg az orvos figyelmét, elvonva ezzel az állami egészségügy kapacitásait a nem fizetőképes, vagy a hálapénzt elutasító réteg elől. Eörsi Dániel szerint pedig, ha jogilag és financiálisan biztonságos környezetben tudn(án)ak dolgozni az orvosok, akkor mindenkit ellátnak, beleértve azokat is, akik képtelenek borítékot adni.

„Bár nyolcezer forintig tárgyi ajándék adható évi egy alkalommal, de én személy szerint ezeket sem szeretem. Úgy gondolom, a személyes, például saját kézzel készített ajándék teljesen más kategória, de ha egy whisky-t, vagy csokoládét kapok, beleteszem egy nagy fiókba, s a rászoruló betegek között minden évben szétosztom, s akkor helyreáll a lelki békém”meséli az orvos.
Világos és egyértelmű. Fotó: Fekete Émi

 

Arra a kérdésre, hogy mennyire optimista a hálapénz országos felszámolásában, Eörsi Dániel azt mondja, a saját praxisában abszolút, a kórházi intézményrendszert illetően nem bocsátkozna jóslásokba, de végül is abban sem igen bíztunk, hogy valaha sikerül átvinni azt a szabályt is, hogy a sörözőkben, kocsmákban tilos a dohányzás. S mára mindenki tudja, hogy bent már nem gyújthat rá.

Eörsi Dániel egyébként hivatalosan is eljuttatta a Magyar Orvosi Kamarához a kihelyezhető tábla vagy matrica javaslatát, de tisztában van azzal, hogy jelenleg az alapellátásban dolgozók koronavírus-oltását szervezik, ami nem kis feladat.

Mint ismeretes, a háromlépcsős orvosi béremeléseknek utat nyitó törvény még a Büntető Törvénykönyvet is módosította, és megtiltotta a hálapénzes „ügyleteket.” Így akár egy évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja és az a páciens is, aki adja a hálapénzt. Januártól az egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát, ami jelenleg nyolcezer forint.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül FB-csoportot egyébként a hálapénz-ellenes cél és az egészségügy rendbetétele hozta össze, ebből forrt ki hosszú évek alatt egy olyan közösség, amely vezető szerepet vállalva úgy döntött, hogy elindul az Orvosi Kamara elnökségéért, és a 16 éve regnáló elnököt lecseréli. A folyamat 2019 novemberében sikerrel zárult, és lényegében az évekkel korábban a Facebook-csoportban kezdődött mozgalom vezető tagjai kerültek a Kamara élére. Laptársunknak, az mfor.hu-nak a csoport egyik munkatársa, Dúl Zoltán még októberben beszélt az egészségügyi jogviszonyról szóló törvény megszavazása előtti helyzetről.

A cikk eredetileg laptársunkon, az mfor.hu-n jelent meg.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.