Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újabb titkok: a Da Vinci-kód folytatódik

A kereszténység egyik alaptételét, Jézus Krisztus feltámadásának történetét cáfolja James Cameron dokumentumfilmje, melynek beharangozásaként az Oscar-díjas hollywoodi filmrendező az év elején New Yorkban két kőkoporsót mutatott be a sajtónak.

Ezek a koporsók Cameron szerint egykor Jézus, továbbá Mária Magdolna és állítólagos fiuk, Juda földi maradványait tartalmazták.

A Jézus elveszett sírhelye (The Lost Tomb Of Jesus ) című 90 perces dokumentumfilmet többen támadják, mint amelynek következtetései alaptalanok és ellentmondanak a szentírásnak. Cameron a kritikákat elhárítva közölte: a filmet egyáltalán nem azzal a szándékkal készítették, hogy támadást intézzenek a keresztény vallás ellen.

"Ez a film és a vizsgálat, amelyről szól, első ízben tár fel olyan kézzelfogható fizikai, régészeti és bizonyos esetekben orvostani bizonyítékokat, amelyek tudományosan elemezhetők épp-úgy, mintha valaki egy bűnügyi nyomozást folytatna DNS-vizsgálat alapján" - fejtette ki a Titanic című film rendezője.

Cameron szakértőkkel és archeológusokkal körülvéve két kis csontkamrát mutatott be a New York Public Libraryben abból a tízből, amely 1980-ban egy dél-jeruzsálemi építkezés során kerültek felszínre. Némelyiken olyan feliratok láthatók, amelyek Jézust, Mária Magdolnát és "Judát, Jézus fiát" jelölik.

Mint a hírről beszámoló CNN hírtelevízió megjegyezte, Cameron filmje szinte folytatása a Da Vinci-kód című nagy sikerű filmnek, amely azt állította, hogy Mária Magdolna gyereket szült Jézusnak.

Amos Kloner izraeli régész, aki a helyi antikvitásfelügyeleti hatóság részéről közreműködött a leletek feltárásában, kétségbe vonja a dokumentumfilm következtetéseit. Érvelése szerint a kétezer éves barlangban egy olyan zsidó család sírhelyeit találták meg, amelynek tagjait hasonlóképpen hívták, mint Jézust és hozzátartozóit. Ezek a nevek akkoriban nagyon gyakoriak voltak. Kloner, a Bar-Ilran Egyetem professzora azt mondta, sem történelmileg, sem régészetileg nem tudja elfogadni azt az állítást, hogy Jézus sírhelyét találták meg.

Stephen Pfann jeruzsálemi biblia-szakértő ugyancsak kételkedik abban, hogy komolyan lehetne venni a film állításait.

Osnat Goaz, az izraeli kormány régészeti ügynökségének szóvivője közölte: engedélyezték, hogy a filmesek két, emberi maradványokat nem tartalmazó koporsót New Yorkba szállítsanak, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértenek a filmet producerként jegyző kanadai filmrendező hipotézisével.

Cameron és a filmet rendező izraeli származású kanadai Simcha Jacobovici azt állítja: a filmjükben bemutatott DNS-tesztek, a régészeti leletek, továbbá a bibliai bizonyítékok önmagukért beszélnek, a Jeruzsálem külvárosában megtalált sírhelyek Jézusé és családjáé voltak.

Forrás: www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.