Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újoncokkal és friss anyaggal dübörög az idei Sziget

Sziget fesztivál idei rendezvényére a fellépők szinte mindegyike friss zenei anyaggal érkezik, lesz néhány nagy visszatérő, több fellépőt pedig először most láthat élőben augusztus 10. és 17. között a Sziget közönsége. Tombolhatunk többek között a Muse, David Guetta, a Last Shadow Puppets, a Lumineers, a Years & Years, Róisín Murphy, a Bullet For My Valentine, Jess Glynne, a Parkway Drive, a K.I.Z., a Neighbourhood, Kovacs, a Datsik és a Rico & Sticks zenéjére is.

A világ egyik legjobb koncertzenekarának tartott brit trió, a Muse tavaly súlyos rocklemezt készített: a Drones című album, a csapat hetedik stúdióanyaga az elembertelenedés, az empátia elvesztése témakörét járja körül. A Devon megyéből 1994-ben indult brit csapat (Matt Bellamy - ének, gitár, billentyűs hangszerek; Chris Wolstenholme - basszusgitár, ének; Dominic Howard - dob, ütőhangszerek, szintetizátor, programok) eddig mintegy 20 millió albumot adott el világszerte, a The Resistence-ért 2011-ben megkapta a legjobb rock album Grammy-díját. A Muse már kétszer játszott a Szigeten, 2002-ben viszonylag ismeretlenként, nyolc évvel később főzenekarként, 2012-ben a Papp László Budapest Sportarénában is fantasztikus koncertet adtak. - szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Látványos show-val tér vissza a Szigetre napjaink egyik legnépszerűbb dj-je, a francia David Guetta, aki 2013-ban az End Show-t celebrálta a fesztiválon, emellett 2012-ben és 2014-ben a Balaton Soundon, tavaly a VOLT-on játszott. A rendre több tízezres tömeg előtt fellépő Guettának a Facebookon mintegy hatvanmillió rajongója van, videóinak nézőszáma a YouTube-on meghaladta a Föld lakosságának felét, idén ő a labdarúgó Európa-bajnokság himnuszának szerzője.

David Guetta a nagy visszatérő Kép: facebook

A brit Arctic Monkeys frontembere, Alex Turner 2016-ot a Last Shadow Puppets elnevezésű formációjának szenteli, ezzel érkezik a Szigetre. A Miles Kane-nel (ének, gitár) közösen működtetett supergroup nyolc év csend után januárban a Bad Habits című kislemezzel tért vissza, április elsején pedig megjelenik az Everything You've Come to Expect című második album.

Jön az amerikai Lumineers is, amelynek Ho Hey című száma 2012-ben világszerte nagy sláger volt. Az együttes folkot, indie-t, country-t stílusosan ötvöző dalaik új csokra április 8-án kerül a boltokba Cleopatra címmel. A 2015-ös év a londoni elektropop triótól, a Years & Yearstől volt hangos, az elsőlemezesek között tavaly ők adták el a legtöbb lemezt is Angliában - szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Az elektro/dance/pop Moloko zenekar énekesnőjeként a kilencvenes években befutott Róisín Murphy szólóban is sikeres karriert tudhat maga mögött. Tavaly májusban megjelent harmadik lemeze, a Hairless Toys karrierje talán legerősebb darabja, az anyagról a Sziget A38 sátrában fog zenélni. Ugyanott lép fel az agresszív riffeket a dallamos rockkal vegyítő walesi Bullet For My Valentine is, amely már több millió lemezt adott el világszerte - tavaly ötödik albumuk, a Venom lett sikeres. A még csak 26 éves tehetséges énekes-dalszerző, Jess Glynne többször szerepelt már a brit slágerlisták élén; 2015-ös, szintén listavezető I Cry When I Laugh című lemezét ő is a Sziget A38 helyszínén mutatja be.

Ötödik stúdióalbumával, a tavaly ősszel megjelent Ire-vel érkezik Budapestre az ausztrál metalcore csapat, a Parkway Drive, és jön a három rapperből és egy dj-ből álló K.I.Z. is, amely mintegy tizenöt éve meghatározó szereplője a berlini és a német zenei színtérnek. Legutóbbi munkájuk a tavalyi Hurra die Welt geht unter. Az amerikai Neighbourhood elektronikával, hiphop és R'n'B elemekkel színesített indierock zenéje először lesz élőben hallható Magyarországon, szintén a Sziget A38 színpadán, és itt lép fel Hollandia egyik izgalmas friss női előadója, a magyaros nevű Kovacs. Erőteljes, karakteres énekhangját sokan Amy Winehouse-éhoz hasonlítják, első lemeze tavaly jelent meg Shades of Black címmel, idén januárban Groningenben az European Border Breakers Award nyertese lett.

A rafinált anyagairól híres kanadai elektronikus dubstep zenész, dj-producer Datsik remixlistáján a Linkin Park, az MGMT, a Crystal Method vagy Lil Wayne szerepel, legutóbbi nagy dobása a Snoop Doggal közös Smoke Bomb című szám volt. Játszik a Szigeten a holland hiphop duó, Rico és Sticks is: friss turnéjukon különböző múltbeli zenei közreműködéseikből gyűjtötték össze a legnagyobb slágereket.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.