Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Újraéled a PeCsa!

Megújul a Városliget, és vele együtt a PeCsa is, amely immár Petőfi Rendezvényközpont néven változatos rendezvényeket ígér Budapest szívében. A minden korosztály igényét kielégítő komplexumban június 28-án új korszak veszi kezdetét: koncertekkel, nagyszabású fesztiválokkal, sport- és életmód programokkal várják a szórakozni vágyókat.

A tavaly megkezdett megújulás jegyében a Petőfi Csarnok hamarosan nagyszabású programsorozattal várja a látogatókat, hogy Petőfi Rendezvényközpont néven újra Budapest egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé váljon.

„A jelenleg is működő Petőfi Csarnok és a Petőfi Kert átalakításával, valamint a Petőfi Café-val egy új, minden korosztály igényeit kielégítő komplexum jön létre, ahol június 28-án új fejezet kezdődik: még színesebb programokkal várjuk a szórakozni, kikapcsolódni vágyó közönséget és a rendezvényszervezőket is” – közölte Kereki Piroska a Petőfi Rendezvényközpont szóvivője. Hozzátette: a Petőfi Kertben egy több mint ötven millió forintos beruházás keretein belül már felújították a színpadot és a kültéri vizesblokkokat, illetve VIP teraszt alakítottak ki.

„A 4500 fő befogadására alkalmas szabadtéri Petőfi Kertben csütörtöktől szombatig sztárfellépők koncertjeivel, gasztronómiai fesztiválokkal, családi rendezvényekkel, sport- és életmód programokkal, karaoke bulikkal, kulturális és karitatív jellegű eseményekkel várjuk a látogatókat, a Petőfi Café pedig továbbra is változatos étel- és italkínálattal szolgál” – mondta Kereki Piroska.

A Városliget szívében található Petőfi Csarnok 1985 tavaszán nyílt meg, majd a főváros egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja lett. A népszerű könnyűzenei koncerthelyszín évente több száz kulturális rendezvénynek és kiállításnak ad helyet, mai napig számos közösségi klubot működtet. Ami pedig a jövőt illeti: a Petőfi Rendezvényközpont nyári programtervére és a meglepetésekre hamarosan fény derül, egy azonban biztos, nyáron itt rendezik meg Magyarország első vodkafesztiválját.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.