Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Undorító, hogy mi folyik ki a bugyimba!"

A tripper, latin nevén gonorrhoea egy szexuális úton terjedő fertőző betegség, mely csak az embert betegíti meg. A fertőzés általában a méhnyakat és a húgycsövet érinti, de továbbterjedve a környező mirigyekre és szervekre is hathat.

A fertőzés egy fertőzött személlyel való szexuális együttlét után történik.

A legkellemetlenebb az egészben, hogy nem csak a nemi szervet fertőzi meg. Akár a szemen kötőhártya-gyulladást, vagy a szájban torokgyulladást okozhat. Ezen kívül, pedig a végbélnyílást is megfertőzheti.

A tripper a penicillin felfedezése előtt nagyon gyakori betegség volt, különösen a két világháború közötti időszakban. A penicillin nevű antibiotikum felfedezését követően, azonban sokkal ritkábbá vált.

Az 1960-as évek során azonban ismét nőni kezdett a betegek száma, gyakorlatilag járvánnyá vált. Az elmúlt években az esetek száma megint csökkeni kezdett.

Rendkívül érdekes, hogyha egy férfi egy fertőzött nővel szeretkezik, akkor 20 százalék az esélye, hogy elkapja a trippert, míg fordított esetben a nő esélye a fertőződésre 50-70 százalék. Az átlagos lappangási idő 2-5 nap, de a tünetek csak két hét múlva jelentkeznek,

Az első tünet leggyakrabban a gennyes, sűrű váladék a húgycsőből. Ezen kívül vizelés közben felléphet égető érzés is. Azonban előfordulhat, hogy egyes férfiaknál semmilyen tünet nem lép fel. De mivel a tripper gyakran társul más szexuális úton terjedő betegségekkel, hamar észre szokták venni.

Csak egy módon kerülhetjük el a trippert, ha megfelelően használjuk a gumi óvszert. Soha nem lehet tudni, kinek milyen előélete volt. A nők, pedig sokkal nagyobb veszélyben vannak, mert jóval nagyobb az esélyük a fertőzésre, mint a férfiaknak. Ráadásul senki sem büszkélkedik egy tripper fertőzéssel, és előfordulhat, hogy véletlenül elfelejtenek szólni róla a nagy romantikában...

Forrás: Alexandra Kiadó: A szexuális élet


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.