Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Upppsz! Ez a Nyilas...

Van NYILAS jegyű ismerősöd? Akkor tudod! Végtelenül tehetséges, örök optimista, szabadságvágyó, szenzáziós, csak hát ez a remek ember képtelen odaérni sehova! Időérzéke a nagy nullával egyenlő! Nálam ne is csöngessen! Hiába! 

Nyilas, Kép: wikipedia

Imádják a szórakozást, a zenét, a táncot a nyilasok. Néha ebből is sokat merítenek, és egy kicsit - úgymond - túlvállalják magukat. Talán ebből is adódik, hogy egyáltalán nem erős kritikai érzékük.

Könnyen lelkesednek, ha elkapja őket a hév, bármit bevállalnak, és amikor kiderül, hogy a dolog nem is olyan egyszerű, még ők sértődnek meg. Bizony a nyilasokat ezzel jól fel lehet ingerelni, igaz, aki érti lelki rezdüléseiket, ügyesen le is tudják csillapítani őket.

A nyilas hölgyek gyakran és lelkesen lobbannak szerelemre, és ha rátalál az igazira, remek feleség lesz belőle, mitöbb csodás anyukaként ismeri majd mindenki. A nyilas férfiak vadul tudnak udvarolni, mindent bevetnek, hogy elnyerjék szívük választottját. Hagyni kell őket szárnyalni, megéri, mert nem lesz mellette unalmas az életed!

Köd előttem, köd mögöttem
November az év tizenegyedik hónapja a Gergely-naptárban. A wikipedia szerint neve a latin novem szóból származik melynek jelentése kilenc, mivel eredetileg az év kilencedik hónapja volt a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. Idén is lesz mit ünnepelnünk! Rögtön 3-án a Magyar Tudomány Napját, 17-én a dohányzás elleni világnapot, 25-én a magyar labdarúgás napját, a hónap utolsó péntekén pedig ezúttal is megtartjuk a Nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.