Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vaj kontra margarin - az egyik öl?

Az elmúlt év utolsó hónapjaiban a média különböző csatornáin újra és újra felcsaptak a margarinellenes hadjárat hullámai.

Az idő múlásával nem túlzás hadjáratnak nevezni a megjelenő nyilatkozatokat, állásfoglalásokat, már csak azért sem, mert a féligazságokból hamis következtetésekre jutó, a fogyasztókat alaptalanul megtévesztő szakemberek egyre elszántabban támadnak. De nézzük a tényeket!

Az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorának műsorvezetői a karácsonyi bevásárlások idején tanácstalanul üldögéltek a stúdióban. Egyikük az interneten körlevél formájában megjelenő levélről mesélt, amely a margarin káros hatásait ecsetelte. A másik műsorvezető azonban védelmébe vette a margarint. A beszélgetés végül azzal a konklúzióval zárult, hogy évekkel ezelőtt a vajat kiáltották ki első számú közellenségnek, most pedig eljött az ideje, hogy ugyanezt tegyék a margarinnal.

A közelmúltban nem ez volt az egyetlen ilyen típusú hír. Csupán a sorban az utolsó, amely bizonytalanságot ébreszthet a margarint kedvelők és fogyasztók népes táborában. De vajon mi az igazság a sok állítás körül? Támadások és a tények

1. Támadás: A margarint érő támadások első pontja szerint a margarin emeli a koleszterinszintet. Emeli, mert az előállításához szükséges szilárd növényi olajok a szervezetre ártalmas, úgynevezett transzzsírokat is tartalmaznak. Ezen zsírok rendszeres fogyasztása pedig csökkenti a vérben levő jó koleszterin szintjét, így növeli az érelmeszesedés kialakulásáért felelős, rossz koleszterin szintjét.

Tény: A hidrogénezési eljárás nem jelenti feltétlenül, hogy transzzsírsavak keletkeznek, ugyanis sikerült a gyártási technológiát úgy továbbfejleszteni, hogy ezt ki lehessen küszöbölni. Ettől függetlenül, a ma kapható, jó minőségű margarinokba kerülő növényi olajokat már nem hidrogénezik, helyette kemény, a természetben előforduló növényi zsírokat (kókuszzsír, pálmazsír) használnak a kívánt, kenhető állag elérésért. Így mára sikerült a transzzsírsavak arányát 1-2%-ra, vagy ez alá csökkenteni, és ezt az információt bizonyos gyártók a csomagoláson található tápanyagtáblázatban fel is tüntetik termékeiken. A jó minőségű margarinok transzzsírsav-tartalma alacsony, a WHO által ajánlott 1 százalék alatti, zsírsavösszetételüknek köszönhetően a szív- és érrendszerre kifejezetten jó hatással vannak. A többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó margarinok nem emelik a koleszterinszintet, épp ellenkezőleg: a zsírsavösszetételüknek és más összetevőiknek köszönhetően segítenek csökkenteni azt.

2. Támadás: A margarinfogyasztók tévednek, amikor azt hiszik, hogy a koleszterin nem szükséges az emberi szervezet működéséhez. Így csupán koleszterinmentessége miatt a margarin nem tekinthető egészséges élelmiszernek.

Tény: Való igaz - egyébként senki nem állította ennek ellenkezőjét -, hogy koleszterinre igenis szüksége van a szervezetnek. Az emberi szervezet pontosan ezért állítja elő a koleszterint. Sajnos a táplálékkal bevitt túlzott mennyiségű koleszterinnel, valamint a telített és transzzsírsavakkal- amelyek jellemzően olyan állati eredetű élelmiszerekben vannak, amilyen például a vaj is - felboríthatjuk a védő és az ártó koleszterin egyensúlyát, az utóbbi javára. Ezzel pedig növelhetjük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Tiltott élelmiszerek szerencsére nincsenek, csak betartandó mennyiségek: ezért megfelelő mennyiségben vaj és egyéb állati zsiradékok is fogyaszthatók, azonban ételkészítéshez, kenyérkenéshez a növényi olajokat, margarinokat ajánlott előnyben részesíteni. Még néhány gondolat a magas koleszterinszintről és a táplálkozásról

Ismert tény, de nem lehet elégszer ismételni: a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezők jelentős része táplálkozással befolyásolható. A Magyar Szív Egyesület 2007-ben készült hazai, reprezentatív koleszterinkutatásából kiderül (www.koleszterinszint.hu), hogy a megkérdezettek (20-90 év közöttiek) 24 százalékának emelkedett a koleszterinszintje, 17 százalékának pedig magas. Így a felnőtt lakosság jelentős részének nem javasolt a koleszterinszint növekedést okozó élelmiszerek nagymértékű fogyasztása. Azonban a jó minőségű margarinok fogyasztása jól beilleszthető a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozásba. A korszerű táplálkozásban az állati eredetű zsiradékokat lehetőség szerint (de nem teljesen) növényi eredetű zsiradékokra érdemes cserélnünk. Sütéshez az olívaolaj jelenthet jó megoldást, étrendünket gabonafélékkel, zöldségekkel, gyümölcsökkel, zsírszegény húsfélékkel és tejjel-tejtermékekkel valamint halakkal kell minél változatosabban összeállítani.

Folytatjuk!

OTS-Hírvonal, MTI


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.