Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Várat magára az igazi tél!

Az idei év ugyan téliesen hideg idővel indult, a hónak azonban továbbra sincs nyoma hazánk térségében. A reggelek az elmúlt időszakban kifejezetten hidegek voltak, néhol -10 fok is előfordult, de ez a következőekben némileg enyhül. - A hajnali fagyok nem szűnnek meg, viszont délutánonként valamivel az átlag feletti hőmérsékleteket mérhetünk. A szél erőssége napról napra változik - tájékoztat Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója.

Szombatra virradóan egy gyenge hidegfront halad át felettünk, ezt követően pedig hosszan tartó frontmentes időszak kezdődik. Ennek ellenére több panasz is jelentkezhet, és nem csak a fokozottan érzékenyeknél. Eleinte a görcsös bántalmak és a fejfájás fokozódása várható, majd a gyulladásos panaszok, a migrén és a koncentrálási problémák kerülnek előtérbe. Az immunrendszert nagy terhelés éri, ráadásul a körülmények is kedveznek a kórokozók terjedésének.− Ezekben a napokban ezeken a panaszokon felül vérnyomásproblémák jelentkezésével kapcsolatban is sokan felkeresnek minket. A tünetek változó időpontokban jelentkeznek, és akár estig is kitarthatnak. Emiatt a pihenés és az alvás is nehézkes, a kialvatlanság pedig az egész nap hangulatára rányomhatja bélyegét. Az érintettek számára jó híreink vannak, mert az említett tünetek ma már a legtöbb esetben eredményesen kezelhetők egy meteogyógyászati kivizsgálást követően  – magyarázza a meteogyógyász.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.