Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vasárnap indul a Coke Club regattája!

Első alkalommal rendezik meg a siófoki Coke Club regattáját augusztus 10-én, vasárnap. A Nagystrand előtti partszakasznál a fixüléses tízevezős hajókategória versenyzői mérik össze erejüket három kategóriában. A regattára vasárnap reggelig lehet nevezni.

Augusztus 10-én, vasárnap reggel 10 órától rendezik meg Siófokon a Coke Club első regattáját. Hazánkban is egyre népszerűbb az angol egyetemek legendás sportja, az evezés, ráadásul Magyarországon is nagyrészt az egyetemekhez kötődik. Annak érdekében, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel az izgalmas sportággal, az egyik leglátogatottabb Balaton-parti helyszínen kerül megrendezésre a verseny.

A regattára teljesen nyílt a nevezés, azaz amatőr és profi versenyzők egyaránt részt vehetnek rajta. Három kategóriában állnak majd rajthoz a hajók: junior, felnőtt és senior kategóriában. Mindhárom kategóriában rendeznek női és férfi versenyt is, tehát összesen 6 számban versenyeznek majd a hajók.

     Fixüléses, tízevezős kormányos hajókkal versenyeznek majd 500 méteres távon. Egy futamban egyszerre legfeljebb öt hajó indul el. Mint Szentessy Balázs evezős edző, a regatta szervezője elmondta, vasárnap reggel 9-ig még lehetőség van a helyszíni nevezésre a Coke Club-ban. "Remek alkalom a regatta arra, hogy többen megismerhessék ezt a rendkívüli sportágat. Igazi főpróba lesz ez hat nappal az országos bajnokság előtt, melyen a magyar evezőssport zöme képviselteti majd magát. Szeretnénk, ha évek múlva már a Coke Club hagyományos regattájáról beszélhetnénk", tette hozzá Szentessy Balázs.

     A regattára jelentkezni a www.hunrowing.hu oldalon, illetve vasárnap 9 óráig a siófoki Nagystrand területén található Coke Club-ban lehet. A versenyre a nevezés ingyenes. 


 
 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.