Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vastagbélvizsgálat: életmentő mégis rettegünk tőle

A vastagbéltükrözéstől mindenki retteg, mert fájdalmas, kellemetlen vizsgálatként ismerik. Pedig közreműködésével a végbélrák és a vastagbélrák még kezdeti stádiumában kimutatható. Van még öt érvünk a hatékony vizsgálat mellett!

Nyolcezer új vastagbélrákot és végbélrákot fedeznek fel évente átlagosan, és legalább 40-50 ezer azon betegek száma, akiknél a vastagbéltükrözés még időben felfedhetné és gyógyíthatóvá tenné a kezdeti stádiumban lévő daganatot. A betegség ugyanis hosszú évek alatt alakul ki, és mire a tünetek jelentkeznek, már komoly baj van.

Nem kell félni a vizsgálattól - Kép: Pixabay

A kolonoszkópia kettős célt szolgál: láthatóvá teszi az esetleges elváltozásokat (például kinövés, daganat, fekély, vérzés), és egyes esetekben lehetőség van az probléma kezelésére is. Így többek közt eltávolíthatók a rákmegelőző állapotot jelentő polipok – érvel dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológusa az eljárás mellett.

Félelmek és érvek

1. Fél, hogy rossz híreket kap?

A vastagbéldaganatok lassan, jellemzően 10 év alatt fejlődnek ki. Vagyis komoly esély van rá, hogy kolonoszkópiával korai stádiumban fedezzék fel a betegséget, amikor még igen jó esélyek vannak a gyógyításra. Azok, akiknél a kolonoszkópia korai stádiumban fedezte fel a daganatot, korábban kaptak kezelést, és jobbak voltak a túlélési esélyeik, mint azok, akiknél más módszerrel detektálták a betegséget – állítja a JAMA Surgery című szaklapban publikált cikk.

2. Igaz, hogy a felkészülés nagyon nehéz?

A sikeres vizsgálat feltétele a vastagbél tisztasága, így az előkészítés elengedhetetlen része a folyamatnak – amiről feltétlenül konzultálni kell az orvossal. Ha ő másképp nem rendeli, akkor a vizsgálat tervezett ideje előtt két nappal csak pépes ételt szabad fogyasztani, ami mellett nagy mennyiségű folyadékot szükséges inni (akár szűrt húslevest, teát, édesített italt). A vizsgálat előtt egy nappal bőségesen kell folyadékot fogyasztani, később pedig hashajtót bevenni. Tény, hogy szükség esetén a hashajtást beöntéssel is ki kell egészíteni, de így a vastagbél nagy valószínűséggel kitisztul, és sikeres lehet a vizsgálat. A betegek közül pedig a legtöbben azt kívánják, hogy bár időben vállalták volna ezt a kisebb kellemetlenséget a jobb kilátások érdekében.

Sok súlyos betegséget megelőzhetsz!
A székrekedés, a vastagbéltumor, az elhízás, a cukorbetegség és a magas vérzsírszint egyik oka lehet, hogy nincs elegendő növényi rost az étrendünkben. Ha egy kicsit változtatunk szokásainkon, nemcsak egészségesebbek, hanem karcsúbbak is leszünk!

3. Lehetnek kockázatai a vizsgálatnak?

Mind a kolonoszkópiának, mind a kevésbé invazív szigmoidoszkópiának megvan az a csekély kockázata, hogy bél perforálódik, vagy fertőzést kap. Azt is előfordul igen ritkán, hogy az érzéstelenítő jár bizonyos rizikóval. Ugyanakkor a tények azt igazolják, hogy az ötvenen túli korosztálynál az előnyök messze felülmúlják az esetleges kockázatokat.

4. Valóban nagy kiadással jár?

Tény és való, hogy a társadalombiztosító által finanszírozott vizsgálatot csak orvos rendelheti el alapos gyanú esetén. Sajnos azonban az alapos gyanút keltő tünetek sokszor már előrehaladott állapotú daganatnál jelentkeznek, így a megelőzésnek vagy korai felismerésnek már tünetmentesség esetén meg kellene történnie. Ez viszont csak a magánegészségügyben érhető el, saját finanszírozásban. A vizsgálat azonban akár életmentő is lehet.

5. Hogyan küzdhető le a szorongás?

Leginkább úgy, ha józanul belegondolunk, hogy egy 15 perces vizsgálattal akár egész további életünkre kihatással lehetünk. Ráadásul az érzéstelenítő vagy akár nyugtató miatt nem leszünk teljesen tudatában a történéseknek, így valójában mire visszanyerjük az éberségünket, már túl is estünk az egészen.

www.oxygenmedical.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.