Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Véber István váltott a meteorológiáról

Közel 3000 időjárásjelentés után, búcsút intett a televíziózásnak az RTL Klub népszerű meteorológusa, Véber István.

Tegnap láthattuk utoljára a mindig mosolygós időjóst. Több mint másfél évtizeden át hallgattunk tanácsaira, szidtuk, ha tévedett, örültünk, ha nem. Kollégái nagy  szeretettel búcsúztak tőle.

Így már nem látjuk őt többé Fotó: RTL.hu

"Pisit nem csak a nézők, de a híradós csapat is a szívébe zárta. Már a próbafelvételeken is látszott, hogy ő lesz a jó választás. Meteorológusként a képernyőn bizonyította szakmai felkészültségét, emellett az elmúlt esztendőkben külpolitikai szerkesztőként is kipróbálhatta magát a Híradóban" – fogalmazott Kotroczó Róbert hírigazgató.

A közkedvelt meteorológusról kevesen tudják, hogy évekkel ezelőtt programozni kezdett. A hobbi aztán az idők során komolyabbá vált.

"Szerencsésnek mondhatom magam, mert az RTL Klubnak köszönhetően az elmúlt 16 esztendőben a hivatásomnak: a meteorológiának élhettem. Köszönettel tartozom a csatorna vezetőségének éppen úgy, mint azoknak a háttérben dolgozó szakembereknek, akikkel a napi adásokat együtt készítettük. Most eljött az idő, hogy az eddigi hobbiból hivatás, míg a jelenlegi hivatásból hobbi legyen" – mondta a meteorológus.
Zitával az esküvőjén Fotó: Facebook/Story

A rokonszenves televíziós magánéletéről nem sok mindent lehet tudni, de azt igen, hogy három évvel ezelőtt megnősült és azóta már két kisgyerek boldog apukája. Döntésében az is közrejátszott,  hogy szeretne több időt tölteni a családjával.

Kollégájával, Pataki Zitával különlegesen jó kapcsolatban vannak, olyannyira, hogy Zita volt a ceremóniamester Pisti esküvőjén.

És bár mindketten nagyon sajnálják, hogy ezentúl nem dolgoznak majd együtt, abban látták meg ennek egyetlen pozitív hozadékát, hogy innentől könnyebb lesz megszervezni a találkozóikat, hiszen eddig, ha egyikük ráért, a másik épp képernyőn volt.

Most egy darabig Zitáé a terep, de már kíváncsian várjuk az új időjóst!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.