Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veled kiteljesedve - indul a házasság hete!

Ma kezdődik a házasság hete. A már huszonegy országban zajló mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Magyarországon tizedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az idén február 12. és 19. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arca Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Mónika. A központilag szervezett programok fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Madarász házaspár

A házasság hete nemzetközi mozgalom húsz éve indult el az Egyesült Királyságból, hogy megismertesse azokat a hagyományos értékeket, alapelveket, amelyek alkalmazása tartóssá és örömtelivé teheti a házasságokat. A már több mint húsz országban jelen lévő mozgalomhoz az Egyesült Királyság, Csehország és Svájc után Magyarország negyedikként csatlakozott 2008-ban. Hazánk a lakosság arányához viszonyított programok számát és az eseménysorozatot övező médiafigyelmet tekintve azóta is az élvonalba tartozik – komoly nemzetközi elismerést vívva ki ezzel a résztvevő tagállamok szervezőinek körében. Ráadásul a kapcsolódó programok terén évről évre növekvő aktivitás tapasztalható országszerte és a határon túli magyarlakta településeken is. A több millió lakost elérő egy évtizedes mozgalomnak a pozitív, sikeres életpéldák és a párkapcsolati problémakezelés elérhetővé tétele révén jelentős szerepe van a házasságkötések számának növekedésében.

Az első tíz év a mennyiségi növekedés ideje volt, az elkövetkező tíz év pedig a várakozások szerint a minőségi növekedésé lesz.

A kutatások szerint a legfőbb válóokok között az első helyen a kapcsolat kiüresedése szerepel, ezért óriási a jelentősége, hogy minél korábban elkezdődhessen a családi életre nevelés; a fiatalok elsajátítsák a kapcsolatok tudatos gondozásához szükséges készségeket.– mondta Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója.

A házasság hete központi programja református istentisztelettel veszi kezdetét február 12-én a Debreceni Református Nagytemplomban. Az ezt követő héten előadások, konferenciák, zenés istentiszteletek, szentmisék, filmvetítések zajlanak számtalan magyarországi és határon túli településen – többek között Szegeden, Kaposváron, Pécsett, Nyíregyházán, Győrött – tartalmas programokkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

Egy kis statisztika
2010-ben az évi 35,5 ezer házasságkötés lokális minimumot jelentett a népmozgalmi statisztika történetében. Az elmúlt öt évben innen kedvező irányú elmozdulás történt: a 2015. évi 46,1 ezer házasságkötés már 18,4 %-kal haladta meg az előző évit, és több mint 29%-kal múlta felül a 2010. évi mélypontot. 2016 első háromnegyed évében pedig újabb 10,2 %-kal nőtt a házasságkötések száma az előző év hasonló időszakához képest.

A szervezőbizottság a központi programok megrendezésén és az országos internetes programfelület biztosításán túl évről évre bátorítja a helyi közösségeket saját események szervezésére, hogy ezzel is elérhetővé váljanak a tartós és örömteli házassághoz szükséges ismeretek, a sikeres példák. Így idén ismét egy héten át számos budapesti, vidéki, sőt határon túli helyszínen több mint 250 előadás, kulturális program hivatott ráirányítani a figyelmet a házasság, a család fontosságára. (Képek: sajtóanyag)

Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, illetve a www.facebook.com/hazassaghete oldalon érhető el.

10 dolog, ami jót tesz minden párkapcsolatnak
A párkapcsolat olyan,mint egy kényes növény. Mindig öntözgetni kell, ápolni, beszélni hozzá és simogatni, hogy ne hervadjon el, ne száradjon ki, sőt még új hajtásokat, virágokat is hozzon. Van tíz olyan jó tanácsunk, amelyet akár a kezdő szerelmesek, vagy a már több éve házasságban élők is megszívlelhetnek. Talán segít…

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.