Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veszélyes, de örömteli zuhanás a Trafóban - megnézzük?

Biztosító kötél nélkül mászik fel a kifeszített köteleken és esik le Fragan Gehlker francia artista az Üres című újcirkusz-produkcióban, amelyet május 26-án, 27-én és 28-án tűz műsorára az előadás erejéig újra ipari térré változó Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Az előadást minden játszóhelyén újra kitalálják és átrendezik a helyszínre igazítva, mivel a produkció nagy belmagasságú, elhagyatott terekbe készült.

Az Üresbe bele van kalkulálva a veszély, hogy az ember akár össze is törheti magát, ám az artista örömmel zuhan, mert tudja, hogy a magasba visszatérve ismét átélheti azt a szédítő érzést, hogy életben maradt - olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott ismertetőjében. Az előadás arra emlékezteti közönségét, hogy érdemes küzdeni, mert sziszifuszi munkával bármit el lehet érni. A zuhanás pedig nem is olyan nagy baj, mert utána újra ki lehet élvezni a csúcs meghódítását.

Az egyszerű eszközökkel dolgozó előadás filozófiai alapvetéseken nyugszik, kiindulópontja Albert Camus tanulmánya, a Sziszüphosz mítosza. Ahogy Camus, úgy Fragan Gehlker is boldog embernek látja Sziszüphoszt, ".akinek szívét betölti a csúcsokért vívott küzdelem." (Camus).

Az Üres első lépései 2009-ben születtek meg, amikor Gehlker szélsőséges elhivatottsággal gyakorolta az egyik legegyszerűbb cirkuszi mutatványt, a kötélen való fel- és lemászást. Ennek az abszurditását akarta megmutatni a projekt, és azt, hogy a küzdelem tényleg lehet olyan felszabadító, mint amilyennek Camus Sziszüphoszában látjuk.

Az előadáshoz 2011-ben csatlakozott a technikus-zeneszerző Alexis Auffray, aki egy görkorcsolyás-hegedűs szereplőként mozgatja a háttérben a szálakat.

Gehlkert itthon Schilling Árpád munkáin keresztül ismerheti a közönség. Schilling rendezte a francia CNAC cirkusziskolában Gehlkerék vizsgaelőadását, amelyet URBANRABBITs (Városi nyulak) címmel be is mutattak a Nagycirkuszban 2010-ben. Ezek után egy sor Krétakör előadásban szerepelt, a Trafóban A Párt című interaktív zenés színház romantikus jelenetében is látható volt.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.