Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Veszélyes kontaktlencse

A világ lakosságának 50%-a látáskorrekcióra szorul, a szemüveget pedig egyre többen helyettesítik kontaktlencsével számos előnyére való tekintettel.

A lencsék tökéletes látást biztosítanak mindenféle időjárási körülmény esetén, a látómezőt pedig nem korlátozza a szemüvegkeret.

Általában a fiatalok hordanak kontaktlencsét, de az egynapos, hosszan viselhető lencsék feltalálása óta konkurenciát jelentenek a szemüvegnek a 45 év fölöttiek körében is. 

A naponta kontaktlencsét viselőknél 100 : 1-hez az esélye annak, hogy több mint 30 éven át tartó használat alatt súlyos fertőzést kapnak, és 2000-ből egynél jelentős látásromlás alakulhat ki.
Szélsőséges esetben még az is előfordul, hogy a kontaktlencse viselésével kapcsolatos súlyos fertőzés következtében valakinek akár a szemét is el kell távolítani.

A szemorvosok tapasztalatai szerint szinte mindenki, aki kontaktlencsét visel, megszegi az avval kapcsolatos előírásokat: vagy nem mos kezet a lencse felhelyezése előtt, vagy csapvízben tárolja a speciális folyadék helyett. Ráadásul még a szabályok betartása mellett is előfordulhatnak fertőzések. Különösen sok bonyodalmat okozhat az, ha valaki éjszakára is fenn hagyja a kontaktlencsét (még azokat sem ajánlatos éjszakánként rendszeresen viselni, amelyekről a gyártóik állítják, hogy hordható).

Bizonyos esetekben vagy betegségek esetén a lencseviselés nem ajánlott, még akkor sem, ha egyébként nem okoz viselőjének semmilyen problémát. Az időszakos ellenjavallatok a következők: allergia, gyulladás, fertőzés, a szem vagy a környékének sérülése; a szervezet időszakos gyengesége (például ismétlődő influenza esetén); bizonyos gyógyszerek alkalmazása (mindig konzultáljon erről kezelőorvosával); túlságosan száraz levegőjű, poros helységben való tartózkodás.

A száraz szem betegségével küzdők egyáltalán nem, vagy csak napi néhány órában viselhetnek kontaktlencsét. A cukorbetegség gyengíti a könnyfilm összetételét, a hormonális változások (mint például a terhesség, szoptatás időszaka) megváltoztatják a könny összetételét - ilyen esetekben gyakoribb orvosi ellenőrzés válik szükségessé.

FKM


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.