Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázat! Ez a vastagbélrák öt jellegzetes tünete!

A vastagbélrák manapság egyre több embert érint, százból legalább ötöt-hatot. A betegség elsősorban negyvenéves kor felett fordul elő, ezért ekkor már érdemes szűrésekre járni. A "behívót" azonban ne várják!

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne mehetne el szűrésre! Mindenképpen forduljon orvoshoz, ha a következő tüneteket észleli magán! Igaz, ezeknek a fellépése valószínűleg már előrehaladott állapotot jelez, ugyanis ez az alattomos betegség teljesen tünetmentesen alakul ki és növekszik a kezdeti stádiumban!

A végbélrák legtipikusabb tünete a szokatlan gyakoriságú hasmenés és székrekedés, illetve ezek váltakozása. Természetesen ezek akkor utalnak a rákra, ha tudjuk, hogy nem okozza őket valamilyen más megbetegedés, például bélfertőzések, gyomorrontás.

Élénk színű, véres széklet. A vér ugyan lehet az aranyér következménye is, de ennek az eldöntését mindenképpen szakemberre kell bízni!

Hasi fájdalom, puffadás, a székelési szokások megváltozása. Emellett az akaratlan fogyás is a végbélrák jele lehet, valamint a visszerek.

Azok fokozottan figyeljenek ezekre a tünetekre, akik huzamosabb ideje szenvednek gyulladásos bélbetegségben, vagy Chrohn-betegségben!

Ha mindezek mellett Ön kevés rostban gazdag élelmiszert fogyaszt, vagyis kevés zöldséget és gyümölcsöt, de sok zsíros, kalória- és fehérjedús ételt, mint például a vörös húsok, akkor még veszélyeztettebb!

Az étkezési szokásokon kívül óriási szerepe van a genetikai okoknak! Gondolja végig, előfordult-e már családjában ez a betegség vagy más hasi daganat! Ilyen például a vékonybélrák vagy a méhrák.

Talán mondani sem kell, hogy a rákkeltő anyagok általánosan veszélyeztetik a szervezetet, úgyhogy a dohányzás is növeli a végbélrák kialakulásának veszélyét!

Sz.F.


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.