Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázz, mert ettől felrobbanhat a fejed!

Az orvosok egy nagyon ritkán előforduló agyi elektromos egyensúlyhiánnyal magyarázzák annak a sakkozónak a különös halálát, akinek a feje a szó szoros értelmében szétrobbant egy bajnoki mérkőzés kellős közepén.

Senki nem sérült meg a  balesetben, de hét embert - köztük három játékost vér borított be azonnal, mikor Titov feje leröpült a helyéről.

Szakértők szerint a sakkozó egy HCE nevű betegségben szenvedett, ami szélsőséges agyi elektromos zavart jelent.

Titov ellenfele, Vladimir Dobrynin azt állította, hogy játékostársa nagyon erősen koncentrált a táblára, majd hirtelen a halántékához kapott, felkiáltott a fájdalomtól, és mintha valaki bombát tett volna a koponyájába, egyszerűen szétrobbant a feje.

Nem Titov az egyetlen, akivel ez a betegség végzett. Az elmúlt 25 évben öt esetről tudunk, amely mögött a HCE állt.

Dr. Anatoly Marenko, híres neurológus szerint az áldozatok intelligens, nagy koncentrációs készséggel rendelkező emberek. A szakértő azt is elmondta a betegségről, hogy ez egy olyan speciális állapot, amikor az agyi áramkörök a test saját elektromossága miatt túlterhelődnek.

Bár a HCE igen ritka, azért van néhány figyelmeztető jel:

-   ha gondolkodás közben erősen fáj a fej

-   ha cseng a fülünk

-  ha 5 óránál többet töltünk nagy odafigyelést igénylő tevékenységgel  pl.olvasás, sakk 

-  nyomást érzünk a halántékunk körül, mikor dühösek vagyunk

Ezt a történetet publikálta Heti Világhírek nevezetű szenzációhajhász lap 1994-ben a hasábjain. De mielőtt a kedves olvasó a fejéhez kapna, és önvizsgálatba kezdene, érdemes a történet mögé nézni.

Bár a lap mottója:"Mindig az igazságot!", valójában a történetek egy része hamis, és csak a figyelemfelkeltés illetve a vicc kedvéért íródott. Így többek között hihetetlen történeteket tálalnak az olvasók elé szörnyekről, földönkívüliekről, paranormális jelenségekről és felrobbanó fejekről.

Ez utóbbi ugyanis kedvenc motívuma a különböző képregényeknek és rajzfilmeknek.

Miért is ne lehetne egy hihető anekdotát köré kanyarítani?

Így sokan a mai napig abban a hiszemben vannak, hogy szegény Titovval egy ilyen fatális "betegség" végzett...

K.V.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.