Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázzon! Agykárosodást okozhatnak egyes fogyasztószerek!

Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány szerint egyes elhízás elleni gyógyszerek gyermekekben agykárosodást okozhatnak. Az információ egy tanulással és meróriával kapcsolatos folyamatokkal foglalkozó intézmény, a Massachusetts állambeli (USA) Picower Intézet kutatásának eredményeként került nyilvánosságra.

A kutatók, akik a kísérleteket egereken végezték, a Neuron című szakmai folyóirat hasábjain úgy fogalmaznak, hogy az ún. kannabinoid receptorok gátlása (jó néhány elhízás ellen szedett gyógyszer ilyen mechanizmussal hat) "a gyermekek idegrendszerének fejlődéséhez szükséges agyi adaptív idegi összeköttetések kialakulásának elnyomásához vezethet".

A kannabinoid receptorokon hatnak például a marihuána pszichoaktív vegyületei is, amelyekhez hasonló molekulák az emberi agyban normális körülmények között is megtalálhatók.

A tudósok a kísérletek során egy AM 251 nevű vegyülettel azt próbálták kideríteni, hogy az újszülött egerek agya mennyire képes reagálni a külső változásokra. A módszer abból állt, hogy az egerek egyik szemét közvetlenül születésüket követően letakarták, majd figyelték, hogy a vizsgálati csoportnak beadott kannabinoid receptor gátló molekula mennyire lassítja le az agy "átállását" a másik szemre, ami ilyen esetben a központi idegrendszeri szinapszisképzés, azaz az egyes idegsejtek közötti kapcsolatok létrehozásának eltolódása révén normálisan már egy nap elteltével is megfigyelhető. (Az ún. agyi plaszticitás ehhez hasonló változásainak nem mellesleg az időskori Alzheimer-kór kialakulásában is szerepet tulajdonítanak.)

Az eredmények azt mutatták, hogy a kannabinoid receptorok blokkolása az agy egyes területein megállította az "átállást", ami a kannabinoidok szinaptikus kapcsolatok kialakításában játszott fontos szerepére enged következtetni. A kutatást vezető Mark Bear professzor szerint ez a felfedezés azt sugallja, hogy "érdemes óvatosnak lenni, amikor gyerekeknél ilyen gyógyszereket alkalmaznak".

Jelenleg többek között a Sanofi-Aventis forgalmaz ilyen hatásmechanizmusú terméket. A Merck & Co szintén dolgozik egy hasonló gyógyszer kifejlesztésén, és a hírek szerint a II. fázisú klinikai vizsgálatok alapján nem zárható ki, hogy ez a termék is hasonló problémákat okozhat.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.