Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vigyázzon! Ezek a gyógyszerek halálosak!

A gyógyszerek mellékhatásai hetedik helyen szerepelnek a halálozási okok között- állítják svéd kutatók. A British Journal of Clinical Pharmacologyban közölt tanulmány szerint az összes halálozás 3 százalékát erre lehet visszavezetni.

Az esetek kétharmadában belső vérzés lép fel a betegnél, de gyakran fordul elő, hogy a mellékhatások agyvérzéshez vagy valamilyen és a szív- és keringési betegséghez vezetnek.

Már egy korábbi tanulmányból az derült ki, hogy a kórházra szoruló betegek több mint 5 százaléka gyógyszer miatt szorul orvosi kezelésre. Azonban akkor a halálozási arány csak 0,15 százalék volt.

A kutatók a korábbi tanulmányoktól eltérően nem a halotti bizonyítványok adataira hagyatkoztak, amelyek ebben e tekintetben pontban megbízhatatlanok. Minden hetedik halálozást elemeztek, ami 2001-ben Svédország három megyéjében történt. Az eredmény: a vizsgált 1574 halálozásból 49-nél (3,1 százalék) fennáll az a gyanú, hogy halálos gyógyszer-mellékhatás történt. A leggyakoribb eset, hogy belső vérzés lépett fel (37 százalék), de előfordult agyvérzés (29 százalék), a szív- és keringési betegség (10 százalék), egyéb vérzés (8 százalék) valamint egy veseelégtelenség (6 százalék) is.

A leggyakrabban olyan gyógyszerek okoztak problémát, melyekben antitrombotikus hatóanyagok vannak (63 százalék), ezt követték a nem szteroid gyulladáscsökkentők (18 százalék), az antidepresszánsok (14 százalék) és a szív- és keringési gyógyszerek (8 százalék). A vizsgált 639 halálozásból, 41-et gyógyszer-mellékhatásra vezettek vissza.

A számok mindenesetre nem jelentik azt, hogy a betegek még ma is életben lennének, ha nem vették volna be a gyógyszereket- állítja a tanulmány. Ezek a gyógyszerek ugyanis sokszor életmentő funkcióval bírnak, mások elhagyása pedig a kezelés meghosszabodását és hatékonyságának csökkenését jelenthette volna. Mégis, az elkerülhető halálozások aránya magas lehet. A tanulmány szerzője ezt 18 és 70 százalékra becsüli.

A British Journal of Clinical Pharmacology szerint a probléma egyik fő kiváltó oka az orvosok rossz képzése saját szakterületükön. Elképzelhető az is, hogy a beteg felvételekor valamilyen hiba történt. Maga a tanulmány nem kísérli meg az okok kutatását. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az orvosok alulbecsülik a gyógyszerek kockázatát és sok beteg számára nem világos, hogy az elterjedt és régen bevezetett szerek bevétele is, mint az Aszpirin halálos lehet.

Forrás: www.medipress.hu


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.