Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Virtuális térbe költözik a Vállalkozók Hete

Online és televíziós közvetítéssel kerül megrendezésre az idei Fiatal Vállalkozók Hete november 19-én és 20-án. Az ingyenes üzleti show előadói lesznek mások mellett Dr. Birkner Zoltán, az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Gerendai Károly üzletember, valamint a Netpincér, a Ravak, a Panyolai Pálinka és az Oázis Kertészet első emberei is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.

2020. november 19-én és 20-án idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. A koronavírus miatt idén rendhagyó módon, virtuálisan lesznek követhetőek az üzleti show előadásai és kerekasztalbeszélgetései.

Kétnapos üzleti show. Fotó: FIVOSZ

Az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhetik a programot a fiatalvallalkozokhete.hu-n történt rövid regisztráció után.

Az idei fő téma az innováció, amely sok cég életében elengedhetetlen a vírus okozta válsághelyzet kezeléséhez. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével.

„Nagyon fontos a rugalmasság a vállalkozóknak most, amikor minden a változásról szól. Szeretnénk biztos pont lenni számukra, ezért fontosnak tartottuk, hogy csak olyan témákról essen szó az idei Fiatal Vállalkozók Hetén, amely érdemi segítséget nyújt ebben az időszakban és segít fókuszált gondolkodással átlendülni a nehéz időszakon” – hangsúlyozta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.
A moderátor Gundel Takács Gábor lesz. Fotó: facebook

Az előadók közt szerepel Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és a Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa, valamint Patai Zoltán, a Netpincér ügyvezetője is. Szintén előadást tart Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, s olyan ismert cégek első emberei, mint az Oázis Kertészet, a Ravak, a Panyolai Pálinka, a Teqball, vagy a Food Universum.

A program egyik idei támogatója a Magyar Divat és Design Ügynökség, akik jóvoltából az aktuális pályázati lehetőségekről és a kreatív ipar aktuális helyzetéről lesz látható kerekasztalbeszélgetés. Bata-Jakab Zsófia pedig azoknak ad majd ötleteket, akik a kreatív iparban szeretnének vállalkozást indítani. A műsorvezető mindkét nap Gundel Takács Gábor lesz.

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, bővebb információ és jelentkezés a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.