Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vitaminokat szedj mindenre!

"A szépség belülről is fakad,"- vélik a bölcsek. A baj ezért szemmel látható.... Ahhoz, hogy "belülről" is rend legyen, ahhoz nem elég semmilyen kozmetikai csoda krém!

A baj ezért szemmel látható.... Hiszen a kínai gyógyászat szerint egy ember bőrének a színe és a szem környéki bőr színárnyalata megmutatja az elemeknek megfelelő szervek belső egyensúlyát, vagy éppen egyensúlyhiányát.

A bőr egészségének megtartása érdekében a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel mellett, a másik fontos tényező, hogy milyen ételeket, vitaminokat és táplálékkiegészítőket fogyasztunk.

Mivel a helytelen vagy hiányos táplálkozás- ami elsősorban a vitaminok és az ásványi anyagok hiányát jelenti, gyengíti védekezőképességünket. Védelmünket, azaz bőrünk, testünk, egészségünk védelmét a csodálatosan működő immunrendszerünk biztosítja, aki harcol és véd, hogy a szervezetünket ne uralják el a saját és az idegen kórokozók. Hatékony működéséhez a fehérjék, szénhidrátok, zsírok valamint esszenciális vitaminok és ásványi anyagok állandó, kiegyensúlyozott és bőséges bevitelére van szükség!

A tápanyagok elosztásakor ugyanis nem az immunrendszer áll az első helyen. Csak akkor kapja meg adagját, ha az agy, az idegrendszer és más fontos szervek már kellő ellátásban részesültek. Ezért természetes védekezőképességünk nagymértékben javítható, ha az étrendünkben bőven szerepelnek vitaminok, ásványi sók, valamint antioxidánsok.

A megelőzésre koncentráló, felelősségteljesen gondolkodó embernek, aki a mai világunkban próbál megfelelni a hatalmas tempót diktáló kihívásokra, életszükségletévé vált a veszélyezettségét csökkenteni.

Tömeges méretekben szembesülünk a fáradékonyság, a szellemi teljesítőképesség romlása, a fertőző betegségekkel szembeni gyenge ellenállás kellemetlenségeivel.

Sokan vannak mégis azon a nézeten, hogy az emberi szervezet számára szükséges ásványi anyag, nyomelem és antioxidáns elegendő mennyiségben van az állati és növényi táplálékban. Igaz lehetett ez mindaddig, míg az emberiség a jóléttől nem rontotta el tápláléka szerkezetét a vegyi anyagokkal.

Régen a zöldségek és gyümölcsök a napfény áldásos hatásaival együtt valóban tartalmazták az ember számára nélkülözhetetlen nyomelemeket és vitaminokat. Azonban tápanyagaink eltorzult összetétele, valamint a kemikalizáció elterjedése az átlagos táplálkozással 50-60 százalékkal kevesebb nyomelemet és vitamint tud bevinni a szervezetünkbe, mint a 20. század elején.

Ezt a kedvezőtlen arányt még jobban rontja, hogy a szervezetünket romboló stresszes életvitel, az egészségtelen szenvedélyek, az alkohol, drog, cigaretta stb. tömegméretűvé válása következtében rohamosan ürülnek ki szervezetünkből a mikroelemek. /aki dohányzik csökkenti szervezete C-vitamin készleteit, az alkohol B-vitamint von el, a Kóla pedig kalciumot mos ki a csontokból, a készételek vitamintartalma pedig minimális/ Ezért pótlásukra sokkal nagyobb mennyiségben van szükségünk mint valaha.

A vitaminok /A,B,C,D,E stb./ az ásványi anyagok /kálium, klór, magnézium, nátrium, kalcium, foszfor stb/ a nyomelemek /cink, jód, mangán, réz, vas, szilícium, bór, króm stb./ a koenzimek /pl.Q-10/és az antioxidánsok /A-,E-,B-karotin, szelén/ különböző kombinációját tartalmazó, többnyire igen jó minőségű táplálék-kiegészítők ott vannak a patikák polcain, a gyógyszergyárak is kínálnak úgynevezett összehangolt vitaminkészítményeket.

A tudomány rég bebizonyította és az újabb kutatási eredmények folyamatosan alátámasszák, hogy a vitaminok az alapvető életfunkciók ellátásához nélkülözhetetlenek, segítenek szervezetünk egészségének megőrzésében, és az ellenálló képességet is erősítik.

Magyarországon mégsem alakult ki a vitaminfogyasztás kultúrája, amelynek fő oka- a nem megfelelő tájékoztatásból eredő hiányos és téves ismeretek.

Szerencsére az alternatív gyógyászat megelőzésére koncentráló nézeteit egyre több ember teszi magáévá, s ahelyett, hogy például infarktusra várna, rendszeresen szedi a Q-10-et, rákos veszélyeztetettségét megpróbálja csökkenteni antioxidánsok rendszeres bevitelével, s immunrendszerét folyamatosan magas szinten tartja a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek rendszeres szedésével.

Vitaminok

A-vitamin

Hiánya a növekedés lelassulását okozza, a szem, a bőr és a nyálkahártyák megbetegedését váltja ki. A bőr durva lesz, a kötőhártya gyulladásossá válik.
Tartalmazza: sárgarépa, cseresznye, málna, ribizli, paradicsom, spenót, kelkáposzta, sárgabarack, tej, vaj, margarin, tojás, máj, tengeri hal, saláta


B1-vitamin

Az anyagcsere-folyamatban és az idegrendszer számára fontos. Hiánya fáradtságot, levertséget, ideggyengeséget okozhat.
Tartalmazza: gyümölcsök, főzelékfélék, hüvelyesek, tej, máj, élesztő, kukorica, dió, borsó, sertéshús, méz korpa, hántolatlan rizs, zabliszt


B2 - vitamin

A növekedés és az anyagcsere egyik motorja. Hiánya esetén a bőr érzékennyé, sérülékennyé válik, bőrgyulladás, kopaszodás, repedezett, száraz bőr alakulhat ki, valamint gyomor és bélrendszeri tüneteket okoz.
Tartalmazza: tejtermékek, máj, élesztő, olajos magvak, tojássárgája, hüvelyesek


B6-vitamin

Hiánya idegességet, álmatlanságot, zsíranyagcsere-zavart, bőrproblémákat idéz elő
Tartalmazza: máj, hús, tejtermékek, korpa, borsó, uborka, tojás


B9-vitamin /Folsav/

Hiánya a fehérvérsejtek megfogyatkozását okozhatja. Jelenléte segíti a vas és B12-vitamin felszívódását.
Tartalmazza: leveles zöldségek/paraj/, máj


B12- vitamin

Erősíti az idegrendszert, segíti a vörös vértestek képződését és a fehérjék hasznosítását.
Hiánya vérszegénységet okozhat. Fokozott idegi terhelés esetén is hatásos, mert segíti a stressz-ellenes hormon termelését.
Tartalmazza: tej, marhamáj, sajtfélék, tojás, marhahús


C-vitamin

A legsokoldalúbb vitamin. Elsősorban a fertőző betegségektől óv meg, de fontos szerepe van az energiaszolgáltató folyamatokban is. Jelentős az antioxidáns szerepe.
Hiánya fáradtságot, a szervezet védekezőképességének csökkenését okozza.
Tartalmazza: citrusfélék, burgonya, savanyú káposzta, kivi, hagyma, zöldpaprika, karalábé, csipkebogyó, zöldfőzelékek és saláták


D-vitamin

A csontozatra és az izomzatra hat, és hiánya a csontok fejlődési zavarát okozhatja.
Tartalmazza: élesztő, növényi olajok, hal, máj, tojás Napfény!


E-vitamin

Segíti a sejtlélegzést, a belső elválasztású mirigyek működését, a szívműködést, véd a szívinfarktustól. Nagy hatású antioxidáns. Különösen azoknak fontos akik keveset mozognak. Hiánya izomsorvadáshoz, idegrendszeri megbetegedéshez vezethet.
Tartalmazza: gabonafélék, dió, mogyoró, búzacsíra, tej


F-vitamin

Tulajdonképpen esszenciális zsírsavakból álló vitamin. Hiánya különböző bőrbetegségekben jelentkezik. /ekcéma, pattanások/
Tartalmazza: növényi /búzacsíra, napraforgó, szójabab/ olajok, mandula, avokádó


H-vitamin

Biotin
Az anyagcserében játszik fontos szerepet. Hiánya étvágytalanságot, bőrelváltozásokat, ekcémát okozhat.
Tartalmazza: tej, főzelékfélékben, élesztőben


K-vitamin

Hiánya vérzékenységet okoz.
Tartalmazza: káposzta, spenót, tök, olaj, máj, földimogyoró


PP-vitamin /B3/

Az alapanyagcserére van hatással.
Tartalmazza: rizs, kenyér, hús, máj, répa, burgonya


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.