Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vízkereszt, vagy amit...

Január 6.: az egyik legrégibb egyházi ünnep. Egészen a IV. századig ezen a napon ünnepelték Jézus születésnapját és az évkezdetet is. Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézus megkereszteléséről. Ennek emlékére az egyház e napon szentel vizet a templomban.

Markó Károly: Jézus megkereszteltetése a Jordán folyóban, Kép: wikimedia

Ezzel a nappal  megkezdődik a farsang. A földeken ilyenkor nem volt munka, a parasztságnak tehát volt ideje mulatozni.

Ekkor bontották meg a karácsonyi asztalt, szétosztották a megmaradt édességeket, még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, majd a fát tűzre tették, csak egy ágacskát vágtak le belőle. Azt a szentkép mögé tűzték a gonosz ellen. A falvakban elégették a karácsonyfát, hamuját szétszórták a veteményes kertben. Volt, ahol megőrizték a fát, húsvétkor ebből varázsoltak tojásfát, és csak ezután került a tűzre. E napon délben és este nagy vendégeskedést csaptak, majd az esti harangszó után a kántálás és az úgynevezett csillagjárás következett.

Szenteltvíztartó, Kép: pixabay

Jézus megkeresztelésének emlékére nevezték el e napot a vízkeresztnek, ekkor keresztelik meg a templomokban a vizet. A szenteltvíznek mágikus erőt, gyógyító, gonoszűző, rontást megelőző erőt tulajdonítottak. Használata végigkísérte az emberi élet fontos eseményeit is a születéstől a halálig.

A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. Az ajtóra a megszentelt krétával felírták az évszámot és a három királyok nevének kezdőbetűit - védendő a házat a villámcsapás, a boszorkányok rontása ellen. A lányok szenteltvízben mosták meg az arcukat, hogy szépek legyenek, itták azt köhögésre fogfájásra, megpermetezték vele a gyermekágyas asszony ágyát, de állítólag jobban gyarapodtak a házi állatok, és a vetőmaggal is mindig csoda történt!

Vízkeresztet időjósló napnak is tartották. Az emberek jól megfigyelték a karácsonytól eltelt 12 napot, és abból vontak le következtetéseket a következő évre.

Angyaltrombita
Nádi Boglárka grafikusművész tervezte, és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta a Magyar Posta 2017-es karácsonyi bélyegét. A jókívánságok postára adásához használható újdonság Értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyeg.

Szőlős vidékeken azt figyelték, megcsordul-e az eresz? Úgy gondolták, ha igen, gazdag lesz az évi bortermés. Ha nem, akkor sincs nagy baj – vélték. Ott lesz még Vince-napja!

Vidám farsangot mindenkinek!

(Forrás: Wikipedia, Néprajzi Lexikon, Magyar Katolikus Lexikon, mult-kor.hu)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.