Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Vízkereszti ünnepi szokások egykor és ma

Ezen a napon van a vízszentelés napja - a szenteltvizet a római katolikus és az ágostai evangélikus egyház is alkalmazza.

Január hatodikán, vízkereszt, Háromkirályok vagy a katolikus liturgia hivatalos megnevezése alapján "az Urunk megjelenésének" ünnepét tisztelik a hívők. Ennek az ünnepnek a története egészen a kora középkorig visszanyúlik és ma is élő hagyományok kötődnek hozzá. Főleg a római katolikus vallású népesség egyik szép ünnepe.

Alig másfél évszázada még nagyobb rangú parancsolt ünnep volt, mint a karácsony. Ezen a napon emlékeznek meg a hívek arról a Szentírásban is leírt eseményről, amikor is a három király, más fogalmazásban a napkeleti bölcsek a betlehemi csillag fényét követve megtalálták a gyermek Jézust és ott ajándékaikat, a mirhát, a tömjént és az aranyat hódolva a kisded előtt átadták a Szent családnak. Ezen a napon van hagyományosan a vízszentelés napja, innen a vízkereszt napja elnevezés.

A néprajztudomány a szenteltvíznek nagyon sok alkalmazását felgyűjtötte. Manga János egyik tanulmányában, amely Rudna és Kőrös községek néprajzával foglakozik, szintén megemlíti a vízszentelés szertartását és a megszentelt víz alkalmazásának számos lehetőségét. A szenteltvizet a római katolikus és az ágostai evangélikus egyház is alkalmazza, a hívek ilyenkor a templomban megszentelt vizet hazaviszik és külön erre a célra készített üvegcsékben tárolják.

 A szenteltvizet a betegség, a gonosz elűzése ellen, ember és állatgyógyításra egyaránt használták. Szokás volt, hogy a hosszabb útra indulók ittak egy kortyot indulás előtt, de a tavaszi állatkihajtáskor is ezzel áldották meg a legelőre induló állatokat. Nagyanyáink korában az év első kenyérsütésekor a tésztához szintén néhány csepp szenteltvizet is hozzáadtak. A szenteltvíz szinte minden vallásos háztartásban megtalálható még ma is.

A Felső-Garam mentén, Sumjác községben például vízkereszt napján a népviseletbe öltözött hívek a templomtól a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt kis kápolnához indulnak processióban. Emellett a kápolna mellett ered ugyanis egy igen bővizű, védett ivóvízforrás. Az innen kiinduló patakot a helybeliek Jordánnak hívják. A forrásvizet kimerítve a falu papja megszenteli a vizet, és a menet énekelve tér vissza a templomba, majd minden hívő saját használatra hazaviszi a szenteltvizet.

Ehhez az ünnepnaphoz tartozik még a lakások felszentelésének régi szép hagyománya is. A család, a lakóhely szentségének ünnepe is ez a nap. Ilyenkor a helyi plébános körbejárja a házakat, megáldja azokat a frissen szentelt vízzel, az ajtófélfákra krétával felírják a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár neveinek kezdőbetűit és az éppen elkezdődött év számjegyeit. Ez a szokás máig él Nógrád katolikus hívei között.

 Ma már főleg az újonnan átadott vagy felújított lakásokat, házakat szokás szenteltetni. Losoncon és Ipolyvilkén szerzett információm szerint idén is meglehetősen nagy számú hívő kérte a lakás, családi ház beszentelését vízkereszt napján. A Borovszky Samu által összeállított vármegyék monográfia sorozat Nógráddal foglalkozó kötetében Farkas Pál még említi egy, a Három királyokkor való "szép napon támadt csillaggal" való járást, ami egyfajta kántálásos köszöntést jelent, amikor is a gyerekek a házakhoz jártak kis Jézust köszönteni. Sajnos ezek a szokások már elmerültek az idő süllyesztőjében. (szasz)

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Forrás: www.ujszo.com


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.