Harmadik nap egy fesztivál életében néha holtpont, máskor csúcsra járatás. A harmadik ez utóbbi. Érkezésünkor a Nagyszínpadnál a Balkan Fanatik játszott éppen. Az ezt követő Hiperkarma pedig megteremtette a fesztiválhangulatot. Majd erre rátett még egy lapáttal a Neo, a Tankcsapda, majd The Prodigy. A koncertek fergetegesek voltak.

Boldog fiatalok sétáltak mindenütt, pohárral a kezükben. A sátrak egymás hegyén-hátán sorakoznak.

 Akárhova mentem, szólt a zene, és két percenként ismerősökkel találkoztam.

The Prodigy a legismertebb és a legjobb számokat adta elő. A tömeg őrjöngött, tombolt. Rengetegen voltunk,  a zene hatására elfelejtettem, hogy tömeg iszonyom van, és én is ugrándoztam a többiekkel együtt.

Féltem az első fesztiváltól. Még soha nem voltam ezelőtt ilyen nagy szabású rendezvényen. Az a hangulat, ami körülvett megismételhetetlen számomra. Ilyenkor az ember nem gondolkodik, nem foglalkozik a problémákkal, csak a zenére összpontosít. Szereted az embereket, nem csak az alkohol hatására, hanem azért mert minden negatív gondolatod tovaszáll arra a pár órára.

Úgy érzem, a Sziget fesztivált se fogom kihagyni, mert szükségem lesz egy pár napra, hogy elfelejtsem a gondjaimat...