Életforma.hu

ÉLET-MÓD

WC-újsággal kezdte - komolyan

Képzőművésznek készült, külpolitikai újságíró lett belőle. Megtanulta a félelmet kezelni, és így dolgozni. Szerinte így válhatunk emberré. Ő Al Ghaini Hesna, aki nemcsak kitűnő riporter, de remek kolléga és anyuka is. A gyakran a frontvonalak között dolgozó újságíróval is készített interjút Demcsák Zsuzsa, akinek Példa-Kép címmel most jelent meg harmadik kötete.

Al Ghaoni Hesna újságíró, Kép: Bali Sándor

Szeretni a félelmet alcím alatt olvasható az interjú  Al Ghaoni Hesnával. A feléig arab származású újságírónőről kiderül, hogy már kilencéves korában "elindult a pályán", amikor a család szórakoztatására úgynevezett WC-újságot szerkesztett. Demcsák Zsuzsának azt is elmondta, hogy rengeteg lehetőséget kapott az életben, hiszi, hogy Magyarországon nincs olyan terület, amelyben egy nő ne tudna érvényesülni. Igaz, tette hozzá, a család mindig mögötte állt!

A vallomás a Péld-Kép című új könyv első fejezete. Szól a félelemről, a munkáról, a forgatásokról, arról, hogy az ember hogy válhat szép lassan, - akár véletlenül is - hőssé.

Demcsák Zsuzsa Bali Sándor fotóművésszel alkotta meg a most megjelent portrékönyvet. Nem celebeket akartak bemutatni, hanem olyan híres magyar személyiségeket, akikről tiszta szívvel állítják, követendő példák mások számára.

Tehetséges kisfiúkat és kislányokat keres a TV2, olvasd el, talán a Te gyereked a legügyesebb bűvész, artista, tornász vagy énekes...!


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.