William Ford Gibson 1942. március 17-én, a dél-carolinai Conway-ben született. Már gyermekként is falta a sci-fi regényeket, imádta Alfred Bester, William Burroughs, J. G. Ballard írásait. Akkor kezdett el a science-fictionnel foglalkozni, amikor a University of British Columbiára járt angol szakra, ahol 1977-ben szerzett diplomát. Ebben az évben jelent meg első novellája, Egy hologramrózsa szilánkjai címen
Nem sokkal később publikálja a Hátország, a New Rose Hotel és a Johnny, a kacattár című elbeszéléseket, valamint az Izzó króm című kisregényt. Ezeket és még pár korai novelláját az itthon is megjelent Izzó króm című kötetbe gyűjtötte össze, amely 1986-ban jelent meg. A gyűjteményben található írásokban már fel lehet fedezni azokat az elemeket, amelyek később mindörökre Gibson nevével forrtak egybe. A lerobbant nagyvárosok, a nagyvállalatok mindenhatósága, az információ birtoklásának mindennél nagyobb vágya, a kibertér, olyan elemek, amelyeket Gibson az akkori jelen, a nyolcvanas évek továbbgondolásával hozott létre.
A következő fontos állomás az orwelli esztendő, 1984. Gibson ekkor kap megbízást egy regény írására, amivel három hónap alatt kell elkészülnie. Az addig csak novellákat jegyző Gibson kétségbe esik, folyamatosan úgy érzi, hogy a regénye ellaposodik, ezért minden írói eszközt bevet, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét. Az eredmény megváltoztatta az egész science-fiction irodalmat. A Neurománc a megjelenése évében három díjat is besöpört, elnyerte a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat. Hatalmas közönségsiker, ám néhány kritikus nem értette Gibsont. Brian W. Aldiss is negatívan nyilatkozott a könyvről, szerinte egy olyan világban, mint amiben a regény játszódik, nem is lehetne élni. Ám a kritikák ellenére a Neurománc megváltoztatta a sci-fi addigi arculatát. A csillogó űrbázisokról a mocskos nagyvárosokba helyezte a sztorit, az ember hatalmas ereje helyett a gépek hatalmas erejéről, és az emberek gyengeségéről, értéktelenségéről beszélt.
