Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zamárdi most már alhatsz...

A hétfőn reggel véget ért, négynapos Balaton Sound fesztivál a maximális vendégszám mellett zajlott le Zamárdiban, összesen 88 ezer fesztiválozó részvételével, ami abszolút sikerként könyvelhető el. Tavaly a Balaton Sound debütálásakor 32 ezren látogattak el Zamárdiba

A hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy már a kapunyitás előtt egy nappal teltházat jelentettek a szervezők, elővételben elkelt ugyanis minden jegy. A teltház bejelentése után internetes aukciókon 50.000 forintért is kínálták az egyébként 7000 forintos napijegyeket.

A zamárdi fesztivál négy napja alatt 100 zenekar és DJ lépett fel, javarészt nemzetközi sztárok, akik számos zenei műfajt képviseltek.A fesztiválozók túlnyomó többsége magyar fiatal volt, de több ezren érkeztek más országokból, elsősorban Ausztriából, Szlovákiából, Horvátországból és Németországból.

José Padilla, az ibizai Café del Mar DJ-je tavalyi elmaradt koncertje után betegség miatt idén is lemondta fellépését. Küldött azonban egy videóüzenetet és egy 25 perces szettet, amit a strandolók nagy örömmel fogadtak. Ugyancsak elmaradt Richie Hawtin pénteki fellépése: repülője vihar miatt München helyett Frankfurtban szállt le, onnan azonban nem tudott továbbrepülni Ferihegyre. Nagyon jól érezte magát a B-52s csapata: a koncert után a fesztivál VIP-teraszán buliztak hajnalig. A legnagyobb érdeklődés Fatboy Slim vasárnap esti fellépését kísérte, amikor a színpad előtt 25 ezren táncoltak Norman Cook dalaira.

A fesztivál utolsó éjszakáján, hétfőn hajnalban lebontották a kerítéseket, megkönnyítve a hazatérést, csak a parti őrség működik a teljes sátorbontásig. A pakolást, csomagolást nehezíti, hogy kora reggel elkezdett esni az eső, sőt kisebb jégeső is siettette a fesztiválozók ébredését.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.