Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Zewa-kutatás: a gyerekek hamarabb elhagyják a sztereotípiákat, mint mi

Hét héten keresztül vizsgálta a Zewa, hogyan viszonyulnak a kisgyermekes családok a házimunkához és a nemi szerepekhez, és hogyan reagálnak a gyerekek arra, ha a sztereotípiákkal ellentétes példákkal találkoznak. Bár a nemi szerepelvárások már kisiskolás korra kialakulnak, a próba azt mutatja, hogy ezek nincsenek kőbe vésve.

A Zewa évtizedek óta a gondoskodást segíti az otthonunkban és legfőbb üzenete, hogy gondoskodni jó. Ezúttal még egy lépést tett előre a márka Gondoskodni együtt jó! programja és a szavakat tettekre váltotta. Szakértőik segítségével állították össze a 7 héten át tartó, 7-8 éves gyerekek összeszokott csoportjának bevonásával zajló családi gondoskodás próbát, amely bebizonyította, hogy változást elérni ilyen rövid időn belül is lehetséges. A játékos programban a csoportos feladatok mellett otthoni aktivitások is voltak, amelyeket családjukkal közösen végezhettek el.

A fiúknak sem ciki mosogatni. Fotó: Pixabay

 

„Anya mos és főz, apa tévét néz”

Sokan ma is úgy gondolják, hogy az otthoni munka csak az édesanyák felelőssége. A Zewa 400 kisgyermekes szülő megkérdezésével készült online felmérésén* ugyan 75 százalék egyetértett azzal, hogy a házimunka nem csak a nők kizárólagos feladata, ennek ellenére, amikor arról kérdezték a családokat, hogy ténylegesen ki végzi el az otthoni feladatokat, kiderült, hogy a nők több mint kétszer akkora részt vállalnak a házimunkából (69 százalék), mint a megkérdezett férfiak (31 százalék). Fény derült arra is, hogy legtöbben nagyobbnak látják a saját maguk által végzett munka mennyiségét, mint házastársukét. A nők állítják, az általuk elvégzett feladatok aránya 80 százalék, míg a férfiak úgy gondolják, a tennivalók közel felét ők intézik.

Az már a családi gondoskodás próba kezdetén kiderült, hogy a 7-8 éves gyerekek is úgy gondolják, az édesanyák több otthoni feladatot végeznek el és leginkább a lányok dolga az, hogy ebben segítsenek nekik. Látható az is, hogy a gyerekek körében is erősen élnek a hagyományos nemi sztereotípiák, és nemcsak a házimunkát illetően. Amikor a fiúk és lányok tulajdonságairól kérdezték a gyerekeket, a legtöbben azt mondták, a fiúk bátrabbak, míg a lányok a kedvesebbek. A nemi sztereotípiák az egyes foglalkozásokkal kapcsolatos elképzeléseikbe is erőteljesen begyűrűztek: a gyerekek döntő többsége szerint tűzoltó egyenruhát inkább a férfiak húznak, balettcipőbe pedig a nők gyakrabban bújnak.

A sztereotip gondolkodásmód felülírható?

A 7 hetes családi gondoskodás próbája rámutatott, hogy a sztereotípiák és berögzült viselkedésminták a tapasztalatok útján lebonthatók, valamint, hogy nem csak a gyerekek, de a felnőttek attitűdjei is megváltoztathatók. A program egyik célja az volt, hogy kimozdítsa a gyerekeket a komfortzónájukból, illetve, hogy fedezzék fel a közösen végzett munka örömét, ezért azt a feladatot kapták, hogy apával süssenek sütit, anyával pedig barkácsoljanak.

A programban a gondoskodásra való képességükre nagy szükség is volt: egy tojásra kellett vigyázniuk és a „kalandjairól” naplót írniuk egy héten át. Ez idő alatt a gyerekek számára teljesen egyértelművé vált a gondoskodás fontossága és azt is bebizonyították, hogy ebben a fiúk és lányok is lehetnek ugyanolyan eredményesek.

A program arra is kereste a választ, hogy a berögzült attitűdök mennyire befolyásolják a gyerekek önbizalmát, illetve milyen mértékben érinti meg őket az, hogy mindenre van ellenpélda; a lányok is lehetnek ugyanolyan erősek, mint a fiúk és választhatnak a jövőjüket illetően úgy, hogy az ellentétes a nemi sztereotípiákkal.

A 7 hetes próba során a gyerekek vezetésével a szüleik is megismerkedtek a Feladatszervezővel, amely mindenki számára szemmel is jól láthatóvá tette az otthon elvégzett feladatok arányát és segítséget nyújtott az egyenletesebb elosztásban.

Sok nemi sztereotípia tartja magát még mindig. Fotó: Pixabay

 

Ezért érdemes felosztani a házimunkát

A családi gondoskodás próba-tapasztalatai azt mutatják, hogy miközben egyenlőbbé vált a munkamennyiség az apák és anyák között, a házimunka elosztása révén minden családtag több minőségi szabadidőhöz juthat, amit együtt tölthetnek el.

„A családon belüli aránytalan munkamegosztás feszült légkörhöz vezethet, melyben valamelyik szülő áldozatnak érzi magát. Ezt a diszharmóniát a gyerekek is érzékelik, amely jelentősen csökkenti felszabadultságukat, szorongást keltve bennük.” – mondta Deliága Éva tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta, a Zewa Gondoskodni együtt jó! programjának egyik szakértője.

Hozzátette, azért is érdemes a házimunkába bevonni a gyerekeket, mert ez növeli az önállóságukat, kompetenciaérzetüket, sikerélményt és önbizalmat adva nekik.

Hasonlóan vélekedett Jocó bácsi, azaz Balatoni József, az ország legnépszerűbb történelemtanára is, aki szintén szakmai hátteret biztosított a programhoz:

 „Tanárként hiszek abban, hogy a felelősségre, tudatosságra történő nevelést már kisebb korban el kell kezdeni, úgy otthon, mint az iskolában. Ehhez elengedhetetlen a szülői, tanári példamutatás: ha a felnőttek egyenlően veszik ki a részüket a feladatokból, akkor a gyerekek számára is ez lesz a természetes, a követendő minta. A hét hétről szóló film pedig pont ezt mutatja be, erre hívja fel a figyelmet”.

Maradjon több idő a boldog pillanatokra!

A családi gondoskodás próbájának zárásaként a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy meséljék el az elmúlt hetek tapasztalatai alapján, milyen lenne számukra a tökéletes világ. A díszlet megalkotása is az ő feladatuk volt, amely során megfigyelhető volt közöttük az új, egyenlőbb dinamika.

„A legfontosabb következtetés, hogy véleményeink nem kőbe vésettek, a nemi szerepek szociális konstrukciók, s mint ilyenek, megváltoztathatók” – mondta Szél Dávid pszichológus, egyetemi oktató és a Zewa Gondoskodni együtt jó! programjának szakértője, aki hozzátette: „Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már néhány hét alatt komoly változásról számoltak be a családok. És nemcsak a gyerekek, hanem a szüleik is”.

Szél Dávid szerint további fontos következtetés, hogy a nemi szerepelvárások már kisiskolás korra kialakulnak, az viszont meglepő, hogy ennyire könnyen tudják a gyerekek ezeket verbalizálni.

Változtassatok Ti is a családban! Légy részese annak a kezdeményezésnek, amellyel a Zewa népszerűsíti a közös gondoskodást a családban! Látogass el a Zewa Gondoskodni Együtt Jó! programjának weboldalára, töltsd le a Feladatszervezőt, amely segítséget nyújt az otthoni teendők egyenletesebb elosztásában!

A kutatásról készült KISFILMET PEDIG IDE KATTINTVA nézhetitek meg.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.