Életforma.hu

KUL-TOUR

2020 legjobb mobilfotói

Egy gyermek születésének megrázó pillanata, a néptánc iránti szeretet és egy spontán elkapott portréfotó is szerepel a Huawei Next Image mobilfotós versenyének magyar győztesei között, melyeket meg is lehet nézni majd a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A nemzetközi megmérettetés hazai fordulójában több mint 5000 fényképből választották ki a 6 kategória legjobbjait. A győztes alkotásokat – hat híres magyar fotóművész alkotásával együtt – a budapesti World Press Photo (WPP) kísérő kiállításán a Magyar Nemzeti Múzeumban szeptember 24. és október 25. között a nagyközönség is megtekintheti. A magyar nyertesek emellett továbbra is versenyben vannak a Next Image 10 ezer dolláros

(közel 3 millió forintos) nemzetközi fődíjáért.

„Az eddigi hagyományoktól eltérően a Next Image mobilfotós versenyen két megmérettetésen is részt vesznek a művek. Először egy hazai, majd egy nemzetközi szakmai zsűri is értékeli a pályázatokat. A magyar eredmények már megszülettek, így gratulálunk a győzteseknek, akik a dicsőség és a kiállítás mellett egy-egy Huawei P40 Pro csúcskészülékkel is gazdagabbak lesznek” – mondta Trubek Zsuzsa, a Huawei Technologies Hungary Kft. PR menedzsere.

A júniusban kezdődött nemzetközi verseny hazai fordulóban több mint 5000 pályamű érkezett hat különböző és a videós tartalmak számára meghirdetett Live Moments (Élő Pillanatok) – kategóriában. A beérkezett magyar alkotásokat a Huawei képviselői mellett Révész Tamás, a budapesti World Press Photo kiállítás

szervezője, valamint Kiscsatári Marianna, fotótörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa zsűrizte.

Varga László alkotása. Fotó: Huawei

A verseny díjnyertes fotói

A Near Far (Közel, s Távol) kategória képei készülhettek normál, vagy a Huawei telefonokban egyaránt megtalálható szuperszéles-látószögű, illetve makró lencsével. A kategória győztese, Varga László nyaralás közben egy nagy eső után sétált a kertben, ahol észrevette a tűlevelek végén cseppekben összegyűlő esőt. A Pine needles & drops címre keresztelt fotón a gömbölyű, lágy formák és a hegyes tüskék kettőssége alkot tökéletes harmóniát.

Press Release

A Good Night (Jó éjszakát) alkotásai gyenge fényviszonyok közötti fotók, melyek elkészítéséhez a Huawei Éjszakai Módját használták. Kiss Adrienn Urban sundown című nyertes alkotását egy munkahelyi túlóra alatt készítette: az ablakon kinézve látta meg az irodaház ablakán visszatükröződő naplementében a különleges perspektívát.

Horváth Edit fotója. Fotó: Huawei

A Hello, Life (Hello, Élet) mindennapi élethelyzetekről készült, különleges fényképeket mutat be. Az Első találkozás című kategóriagyőztes kép Horváth Edit alkotása, akinek hatodik gyermeke április 9-én, a vírushelyzet kellős közepén született. A fotó, melyben megannyi érzelem benne van, a boldog édesanya és a magzatmázas újszülött első találkozásának örömét és fájdalmát örökíti meg.

Tompa Attila képe. Fotó: Huawei

Faces (Arcok) képei közé a különleges portrék kerültek. Tompa Attila Hard life című győztes fotóját egy panelház tetején, a szőnyegporolónál készítette egykori párjáról, akinek különleges, kék szeme erős kontrasztot alkot az alulexponált arcbőrrel.

A Storyteller (Történetmesélő) kategóriában 3-9 fotóból álló sorozatokkal lehetett nevezni. A győztes, Lovas Sára óvodás kora óta néptáncol. A fotósorozat az ő beöltözését mutatja be, az „unworldly” című sorozat a szavakkal leírhatatlan érzést jelenti, ami akkor keríti hatalmába, ha táncol.

Az idén debütált Live Moments (Élő Pillanatok) kategóriába a videós tartalmakkal nevezhettek. Nagy Réka nyaralása közben, egy tanyán találkozott a kolompolva vonuló tehenekkel. Szabadság című videóval azt szerette volna megmutatni, hogy távol a világ zajától még létezik olyan hely, ahol a szarvasmarhák szabadon legelhetnek.

A zsűrizésben részt vett a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa, Kiscsatári Marianna, fotótörténész is.

„Lenyűgözött az a kreativitás, ahogy az egyes kategóriákat megfogták a pályázók. A művészi vénát nem az eszköz, hanem a szemléletmód alkotja, éppen ezért inspiráló volt végignézni a beérkező pályázatokat. Nem volt könnyű dolgunk, de úgy hiszem, sikerült minden kategóriában a legkiemelkedőbb pályázatot kiválasztanunk.”

A budapesti World Press Photo kiállításon a győztesek fotói

Press Release

A magyar megmérettetés hat kategóriájának legjobb fotóit a budapesti World Press Photo 2020 kiállítás Next Image című kísérő kiállításán is bemutatják a Magyar Nemzeti Múzeumban a díjnyertes nemzetközi és magyar fotográfusok fényképeinek társaságában. A kategóriagyőztesek emellett egy-egy Huawei P40 Pro csúcskészülékkel is gazdagabbak lesznek.

Révész Tamás a budapesti World Press Photo kiállítás szervezője üdvözölte a kísérő kiállítás ötletét.

„Úgy gondolom, napjainkban már nem lehet elmenni a mobiltelefonnal készített riportképek és művészi fotók mellett, így örömünkre szolgál, hogy egy külön kiállítás formájában a hazai kiemelkedő fotográfusok képei mellett a Next Image magyar győzteseinek képeit is kiállíthatjuk.”

A Next Image 2020 nemzetközi mobilfotós verseny nemzetközi győzteseit szeptember közepén jelenti be a Huawei. A kategóriák globális nyertesei a Huawei legújabb csúcskészülékei – P40 Pro okostelefonok – mellett ezerdolláros (nagyjából 300.000 forint) pénzjutalomban is részesülnek. A verseny abszolút legjobbjait Grand Prix díjjal jutalmazzák – a három szerencsés győztes tízezer dollárral (mintegy 3 millió forinttal) és egy P40 Pro készülékkel lesz gazdagabb, így van még miért izgulniuk a magyar versenyzőknek is.

 


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.