Életforma.hu

KUL-TOUR

44 éves a Lúdas Matyi rajzfilm, íme néhány kulisszatitok

A Fazekas Mihály azonos című művéből készült Lúdas Matyi egész estés rajzfilmet 1977-ben mutatták be a budapesti Uránia moziban. Dargay Attila alkotása hazánk második egész estés rajzfilmje volt a négy évvel korábbi János vitéz után. A 44 éves rajzfilm sokak gyerekkori kedvence, ám a film kulisszatitkairól csak kevesen tudnak.

A Lúdas Matyi Dargay Attila, Nepp József és Romhányi József parádés humorával a magyar rajzfilmek egyik kiemelkedő darabja. A klasszikus Fazekas Mihály-mű időtlen története minden korosztálynak tanulságos, ugyanakkor mulatságos, grafikai világa és filmzenéje pedig igazi mestermű. A következő összeállításból kiderül, milyen összetevők és kulisszatitkok mentén jött lére a több mint 40 éve töretlen sikernek örvendő rajzfilm.

44 éves a kultikus rajzfilm (Fotó: fimarchiv.hu)
1. Egy baleset miatt készült el a forgatókönyv

Dargay a forgatókönyv első változatát egy baleset után kezdte el írni. Miközben a feleségének virágokat vágott egy késsel, egy rossz mozdulattal véletlenül megvágta magát, emiatt hosszú ideig nem tudott rajzolni. A kényszerpihenő alatt azonban előkészítette a Lúdas Matyi forgatókönyvét.

 2. Csodálatos zenei betétek

A Lúdas Matyi filmzenéjét maga a rendező, Dargay Attila választotta ki, és Daróci Bárdos Tamás szerezte, aki Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját hangszerelte át cigányzenei változatra.

3. Jankovics Marcell sokat dolgozott a rajzokon

A próbarajzolások 1975 szeptemberében kezdődtek, a háttereket december 1-jétől kezdték rajzolni, magát a filmet pedig 1976. február 1-jétől. A grafikai munka hét hónapig, szeptember 1-ig tartott, míg az utómunkálatok áthúzódtak 1977-re.

4. A legnépszerűbb magyar rajzfilm

Nem túlzás azt állítani, hogy a Lúdas Matyit szinte mindenki látta. Csak a mozikban két és fél millió nézője volt, a közmédia pedig időről időre műsorára tűzi a megunhatatlan filmalkotást.

5. Fókuszban a humor

Dargay Attila célja az volt, hogy megnevettesse a nézőket. Az első tervek szerint egy tortacsata és egy beszélő liba is megjelent volna a filmben, de később ezeket elvetették. A végleges forgatókönyvet végül kilenc változat előzte meg.

Forrás: MTVA Archívum
A Lúdas Matyi rajzfilmet október 29-én, péntek este 9 órától vetíti az M5 kulturális csatorna aVálogatás a magyar animáció mestereitől keretében.


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.