Életforma.hu

KUL-TOUR

A randizás új tudománya, avagy miért a nőkön múlik

Nincs más hátra, mint előre! Nagyjából így foglalható össze az amerikai szerző új könyvének tanulsága. Az egyébként újságíróként dolgozó Birger, aki immár a második kötetét írta meg a randizás tudományáról, ez alkalommal arra biztatja a nőket, vegyék át a kezdeményezést a társkeresésben. Arra ugyanis manapság hiába várnak, hogy az első lépést a férfiak tegyék meg. Mörk Leonóra író, újságíró könyvajánlója következik.

Még a 90-es évek végén történt, hogy ifjú kolléga érkezett szakmai gyakorlatra az Egyesült Államokból abba a szerkesztőségbe, ahol akkoriban dolgoztam. Kedves, szerény, udvarias fiatalember volt, bizonyos John, és bár az irodában több huszonéves kolléganő is szívesen közelebbi ismeretséget kötött volna vele, a randizás nem mozdult előre. Felfigyelt erre a főszerkesztőnk, és a maga határozott modorában kijelentette:

– Lányok, bátorítsátok ti Johnnyt, mert magától nem fog kezdeményezni! Amerikában ma már ez nem divat!

Egy magyar újságíró egy amerikai újságíró könyvét ajánlja. ( fotó: Mörk Leonóra).

Talán mert sokat járt a tengerentúlon, és jól ismerte a keleti-parti egyetemek világát, mindenesetre a főnökünk a jövőbe látott, ami a randizás új szokásait illeti. Az azóta eltelt jó húsz év alatt a férfiak megtanulták, jobb, ha elővigyázatosan viselkednek, nehogy szexuális zaklatással vádolják őket. A #MeToo mozgalom óta pedig világszerte mind több cég szabályozza etikai kódexben, mit engedhetnek meg maguknak az alkalmazottak és mit nem, kitérve olyan részletekre is, hová irányíthatják a tekintetüket, és beszállhatnak-e kettesben egy liftbe. Természetesen nagyszerű, hogy megszülettek a zaklatásellenes jogszabályok, mindez azonban megváltoztatta a társkeresés hagyományos mintázatát. „A férfiak régen, amikor randizásról volt szó, attól féltek, hogy visszautasítják őket. Ma attól félnek, hogy ragadozónak bélyegzik őket” – fogalmaz a könyv egyik szereplője.

Híres szerelmek a munkahelyeken

Birger maga is több híres szerelmet említ, amelyek annak idején a munkahelyen szövődtek, de ma már kivívnák a cégvezetők rosszallását: Michelle Obama például a főnöke volt a későbbi férjének egy ügyvédi irodában, Melinda Gates pedig termékmenedzserként dolgozott a Microsoftnál. Melinda egyébként, mint egy interjúban elmesélte, először visszautasította a tulajdonost, amikor az randevúra hívta, a férfi azonban másodszor is próbálkozott, és ezúttal sikerrel járt. Ha Gates ma viselkedne így, mutat rá a könyv, a történet nem romantikus, hanem hivatalos találkozóval végződne Bill és a cég jogtanácsosa között.

A bátor nők, akik megtették az első lépést

Az ilyen és hasonló történetek indították arra Jon Birgert, hogy új könyvében jól felépített érvrendszerrel igyekezzen meggyőzni a nőket, tegyék meg ők az első lépést. Tudományos adatokkal támasztja alá, hogy jobb, ha mi választunk, mintha minket választanak, de számos, nagyon is életszagú történet is bizonyítja ugyanezt. Megismerjük például Bettyt, aki annak idején habozás nélkül megszólított egy jóképű tengerészt a kikötőben, két hét múlva összeházasodtak, és huszonkét csodálatos évet töltöttek együtt. Beccát, a bájos és határozott nővérkét, aki azt kap meg, akit csak akar. Samanthát, a szerző edzőtársát, aki soha nem habozott megtenni az első lépést a randizás felé, és miközben a barátnői magányosak, ő boldog párkapcsolatban él. Olyan tanácsokat kapunk, hogy internetes platformok helyett randizzunk a való életben, keressünk párt a munkahelyünkön, válogassunk az ismerőseink közül, ne habozzunk nálunk fiatalabb vagy kevésbé tanult férjjelöltet választani, kérjük meg mi az illető kezét, és hasonlók.

Konklúzió

Csupa logikus és értelmes tanács, a szerző érzésem szerint csak azzal nem számol, hogy nem mindenki tudja átugrani a saját árnyékát. A visszahúzódó, félénk, szorongó személyiség, legyen bár nő vagy férfi, nem fogja hirtelen a határozott és lehengerlő szerelmi partner szerepében találni magát, bármennyire vágyna rá. Emlékszem, egyetemistaként egyszer én is megpróbáltam randira hívni egy fiút, aki erre annyira nem hajlott, hát, az esetet azóta is életem legkínosabb pillanatai között tartom számon. Egyeseknek jól áll az aktív, magabiztos, célratörő fellépés, másoknak kevésbé. De hát felfoghatjuk úgy is, hogy az élet folyamatos mozgás, és ha valami olyan fontos számunkra, mint a boldog párkapcsolat, akkor annak a kedvéért képesek lehetünk a változásra.

Ezt is olvasd el Mörk Leonórától:

1921 sorsfordító esztendő volt a magyar történelemben


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.