Életforma.hu

KUL-TOUR

Az év romantikus vígjátéka: Palm Springs

Mindnyájunk fejében megfordult már legalább egyszer az életben, hogy ha újrakezdhetnénk, mindent másképpen csinálnánk. Ez a film arról szól, milyen, ha ez az álom megvalósul.

A szakítófélben lévő Nyles elkíséri barátnőjét egy esküvőre. Aztán másnap is. Majd újra és újra. Nyles ugyanis időhurokba került, így minden reggel ugyanarra a napra ébred. Mivel azonban az esküvőn megtetszik neki Sarah, a menyasszony testvére, egyáltalán nem bánja a dolgot, mert a megszerzett információkkal napról-napra közelebb kerül a lányhoz. Kettejük története akkor vesz igazán érdekes fordulatot, amikor Sarah is belekerül az időhurokba.

Palm Springs Fotó: Mozinet

 

A két főszereplőt már láthattuk számos filmben - Andy Samberg: Brooklyn 99, Nemszázas körzet;  Cristin Milioti: Így jártam anyátokkal, Wall  Street farkasa, Fargo – de alighanem a Palm Springs hozza meg nekik az igazi ismertséget.

A színészgárdát még olyanok erősítik, mint az Oscar-díjas J.K. Simmons, vagy az Aludj csak én álmodomból (is) ismert Peter Gallagher.

A film a Sundance  Filmfesztiválon debütált és a bemutatót követően azonnal óriási siker lett.

Az alaptörténet persze ismerős lehet az 50 első randiból, vagy a kultuszfilmmé vált Idétlen időkből is, hogy ezekhez fel tud-e kapaszkodni a Palm Springs, azt döntsd el magad,  mától játsszák a mozik!

Minden nap esküvő! Fotó: Mozinet


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.