Életforma.hu

KUL-TOUR

Eljött a középiskolai felvételik ideje – Öt új tanulást segítő alkalmazás a diákoknak

 

Újra itt a középiskolai felvételik időszak, és rengeteg diák izgatottan készül ezekre a meghatározó vizsgákra. A középiskolai felvételik felkészülését az alábbi öt alkalmazás is segítheti, hogy a szokásos stresszt leszámítva gördülékenyen menjenek a dolgok.

Terv a lelke mindennek

School Planner segít a diákoknak optimalizálni a tanulási időt, és hatékonyabbá tenni a folyamatot azzal, hogy eszközt biztosít a tervek kialakításához. A tanulnivalók sokasága nyomasztó és zavaró lehet, de a megfelelő tervezéssel átlátható és jobban kivitelezhető lehet mindez. A középiskolán túl pedig a felsőoktatásban is jól jön az, ha így állnak hozzá a tanulók a félévekhez.

Jegyzetek mindenek felett

Jegyzetek készítése nélkül egy vizsgának sem lehet nekivágni, a körmölést, majd az esetenkénti csúnya írást és kaotikus papírösszességet igyekszik ellenpontozni az Evernote. Ezzel az alkalmazással kiválóan lehet akár a meglévő jegyzeteket bevinni és rendszerezni – ami már önmagában segít a tanulásban –, vagy már alapból itt kezdeni a folyamatot.

A középiskolai felvételik időszaka megterheli a diákokat

Kártyázz, de ne úgy!

Quizlet egy fantasztikus, egyszerű, de lehetőségekben gazdag app, amivel kvízkártyákat lehet létrehozni. A flashcardok gyártása már magában is óriási gyakorlás, viszont rengeteg meglévő csomag közül is lehet szemezgetni, amiket tanárok és diákok állítottak már korábban össze. Ez az alkalmazás kifejezetten ideális arra is, hogy a konkrét vizsgák elé besűrítsünk egy kis gyakorlást. A HONOR Magic4 Lite ideális telefon ráadásul a készülő tanulóknak, elvégre elbír több appot és elképesztően gyorsan fel lehet tölteni saját töltőjével: fél óra alatt több mint 80%-on tarthat akkumulátora a SuperCharge-dzsal. A HONOR saját RAM Turbo technológiája pedig még több RAM-ot tesz elérhetővé, amivel párhuzamosan akár 20 app is zökkenőmentesen futhat.

Használd az elmédet!

Vannak, akik a kártyákra esküsznek, míg másoknak a kapcsolatokra rámutató „mindmap” megvalósítás segít: ehhez szuper választás a Coggle. Az app szimplán, de látványos módon ad lehetőség arra, hogy vizuálisan jelenítsük meg a kapcsolatokat a különféle témák és elemeik között. Ez remek választás lehet a történelmi vagy irodalmi összefüggések feltérképezésében, de a megfelelő kezekben bármilyen tantárgynál jól jöhet.

Ne felejts el pihenni!

Az okostelefonok kiválóak arra, hogy megkönnyítsenek rengeteg feladatot, és segítsenek a produktivitásban. A nonstop információáramlás azonban nehezítheti is a koncentrálást, és ezt igyekszik ellensúlyozni a Forest. A programban egy magot lehet elültetni, amely akkor nő ki fává, ha épp nem használjuk: így jópofa módon kapunk „jutalmat” azért, ha képesek vagyunk „lecsatlakozni” a hálóról.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.